Barátsággá érett sportkapcsolat

Először a két iskola vezetése épített tetőt a sportkapcsolat fölé. Tavaly ősszel fővárosunkban, februárban Magyarországon találkoztak a versenypályán a pozsonyi Duna utcai Gimnázium és a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákjai. December ötödikén újabb folytatása volt a történetnek – ismét nálunk. Mit hozott a harmadik fejezet? – kérdeztem a sportdélelőtt versenyei után a felkészítésért felelős testnevelő tanárokat.

Zalka Péter: „Fiú kosárlabdával kezdünk, majd ugyanebben a sportágban a lányok következtek. Mindkétszer a vendéglátók nyertek, 40:38 és 18:5 arányban. A fiúk teremlabdarúgó mérkőzésén mi győztünk, 10:6-re. Hol tart a kapcsolat? Úgy érzem, a barátság már létrejött a gyerekek és kollégák között egyaránt. Ha összejönne, egy lány röplabdát még vállalnánk, esetleg sakkban is felvehetnénk a versenyt. A sportszerűség és barátság jegyében zajlott a délelőtt, jó hangulatban.”

Krúg József kettős minőségben kísérte el a mosonmagyaróvári diákokat: külsős kosárlabdatanár a suliban és a város sportfelügyelője. „Nehéz a kettőt elválasztani egymástól, mert mindig megszólal bennem a testnevelő. Én azért örülök minden ilyen kapcsolatnak, mert a gyerekek révén összehozzák a felnőtteket, a felnőttek révén a nemzeteket vagy a városokat. Egy hosszabb barátság megalapozói vagyunk. Olyan sportágakat hozunk ide, melyeket mindkét iskola tud művelni. Annak örülünk, hogy a diákok sportolnak, nem azt nézzük, szakmailag mit végeznek kifogástalanul. Az eredmények szinte nem is számítanak, nem az a lényeg, hogy ki az első, ki a második, mert a pillanatnyi szerencse dönt a sikerességről. Idén szerencsésen veszítettünk. Télen, a visszavágón a mi szerencsénkben bízom. Örültem, hogy volt közönség, szurkolók, s azt is észrevettem, hogy a mosonmagyaróváriak beültek a pozsonyiak közé, és nem is mindig a mérkőzést nézték, hanem egymást, vagy beszélgettek. Én ezt viszem magammal innen.”

Először fordult elő, hogy a három párharc összevont győztese átvehette a vándorserleget, melyet a Duna utcaiak ajánlottak fel. Otthon maradt a trófea. Urban Péter vendéglátóként élte át az eseményeket: „Mosonmagyaróvárban és ma is az utolsó pillanatokban dőlt el a kosárlabdameccs, kellett hozzá a szerencse. Abban is hasznát látom kapcsolatunknak, hogy a diákok plusz egy találkozót játszhatnak, jobban felkészülve a bajnokságok tétmérkőzéseire. Engem az örvendeztet meg, hogy eljönnek a kollégák is, tiszta a kapcsolatunk. Eleinte azt hittem , hogy az igazgatóságok ránk erőszakolt kényszerzubbonyát kell majd viselnünk, de rájöttünk, hogy ez nem így van.”

Télen Magyarországról egy tanár és három diák vett részt a pozsonyiak egyhetes sítanfolyamán, nyáron pozsonyi diákok táboroztak a Duna-szigeten, a természetben, mosonmagyaróvári társaikkal. Olyan is már előfordult, hogy néhány hétig az egyik iskola növendékei látogatták a másik intézmény tanítását és fordítva. De ez már a sportkapcsolatokat túllépő együttműködés.