Bántalmazták a vendégek dobosát Tornalján

foci

A 39. percben félbeszakadt a Tornaľa–Príbelce focimérkőzés a közép-szlovákiai IV. liga déli csoportjának zárófordulójában. Csapatkapitányuk, Juhász Csaba két találatával 2:0-ra vezettek a hazaiak, ám Martin Kováč játékvezető nézőtéri rendbontás miatti kényszerű szünet után idő előtt véget vetett a játéknak.

„Az ötödik helyen tanyázó vendégek néhány tagú fanklubbal érkeztek a találkozóra, amit előre nem jeleztek nekünk. Azt gondoltuk, könnyű meccs lesz, amelynek már semmilyen tétje nem volt. A szóban forgó társaság az első perctől kezdve ocsmány megjegyzésekkel hergelte szurkolóinkat, vezetőinket és játékosainkat. A piszkálódásból az edzőjük is alaposan kivette a részét. Sajnos az indulatok annyira elharapóztak, hogy néhány magáról megfeledkezett szurkolónk tettlegesen bántalmazta a fanklub dobosát, aki később kórházi kezelésre szorult” – tájékoztatott Bencső András tornaljai klubelnök és edző, aki az ominózus meccsen a főrendezői tisztséget is betöltötte.
Az őszi idényben is parázs jelenetekkel tarkított összecsapást láthattak a nézők a két csapat között. A vendégként pályára lépő tornaljaiak már 3:1-re vezettek, ám a príbelceiek állítólag bírói segítséggel 5:4 arányban a maguk javára fordították a mérkőzést. A Sajó-partiak közül hárman is a kiállítás sorsára jutottak, hét játékosuknak pedig sárga lapot mutatott fel a sípmester. Egy hazai néző a tornaljai edzőre támadt, egy szurkoló pedig esernyővel fejbe ütötte az öltözőbe vonuló kiállított labdarúgót. Völgyi István kapus olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy három hónapon át csak mankó segítségével bicegett. „Nem akartunk törleszteni az akkori történésekért, és mélységesen elítélem a mostani esetet. Több mint két évtizede tevékenykedem a fociban játékosként és vezetőként, de bátran kijelenthetem, hogy hasonló arcátlan klubbal még nem találkoztam” – vélekedett Bencső András.
Az ellenfél véleményére is kíváncsiak voltunk. A klub elnöke még a tavaszi szezon kezdete előtt lemondott, így a príbelcei igazgatótanács elnöke (a nevét nem volt hajlandó elárulni) fejtette ki álláspontját. „A bántalmazott személy súlyos fejsérülést szenvedett. Sok meccset megtekintettem már, de nem éltem át hasonló esetet. A fiúk saját testi épségüket féltették, így aztán nem voltak hajlandók folytatni az összecsapást. Remélem, hogy a szövetség illetékes bizottságai tárgyilagos és kemény döntést hoznak” – nyilatkozta lapunknak a sportvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?