Bánhidi Ákos: „Továbbra is kiváló a kapcsolatom a Liu testvérekkel”

Egy hete két éremmel a negyedik helyen végzett a magyar válogatott a gdanski rövid pályás Eb-n. Hogyan értékeli a szereplést?

Maximálisan elégedettek lehetünk a csapat szereplésével, különösen a hölgyek eredményeivel. Az egy-egy érem Jászapáti Petrától és a váltótól is fantasztikus, kiválóan dolgoztak. Petra a második napon a sérült lábára ráesett még egyszer, egész napos rehabilitációból állt bele az 1000 méteres versenybe, és elhozott így is egy bronzot, a női váltóban pedig Bácskai Sára Lucával, Kónya Zsófiával és Sziliczei-Német Rebekával egy ezüstöt. A férfiaknál öten is távoztak a közelmúltban a válogatottból (Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang országot váltott, Burján Csaba és Oláh Bence visszavonult és John-Henry Krueger sem tagja már egy ideje a válogatottnak – a szerk. megj.), de Nógrádi Bence így is éremért futott, ketten B döntőben voltak, a váltó és a mix váltó pedig peches volt, az 5–6. helynél magasabban is végezhettek volna. Maximálisan elégedettek lehetünk, örülök ezeknek az eredményeknek.

Ezek szerint egy ideig most a női mezőnyben várhatóak jobb eredmények?

Azt gondolom, hogy igen. Nincsenek óriási létszámban olyan korcsolyázóink, akik világszínvonalon tudják képviselni hazánkat a versenyeken. Két-három domináns személy kiszállása komoly véráldozat, olimpiai bajnokok távoztak, ehhez kell viszonyítani a várható eredményeket. Ha az éremszerzést nézzük mint kategóriát, ez a rendkívül tapasztalt, nyugodtan mondhatjuk, hogy klasszis korcsolyázó Petra részéről várható, bár mellette is vannak nagyon ügyes fiatalok.

A Liu testvérek országváltása beszédtéma volt a válogatottban az Eb alatt is, vagy ez már egy lezárt ügy a többiek számára?

Azt nem mondhatom, hogy téma lett volna, de hogy ki hogyan zárja le magában a történteket, az más kérdés. Ennek a döntésnek a vetületei, az okai rajta lesznek még a csapaton egy ideig minden tekintetben. Az Európa-bajnokságon már nem került szóba a dolog, de a történtek még azért ott hullámzanak mindenkiben.

S mi látszik, látszódott a csapaton: ez motiválja őket, hogy csak azért is megmutatják, vagy az az érzés jelenik meg hangsúlyosabban, hogy hiányzik egyfajta magabiztosság, amit a fiúk jelenléte sugárzott?

Ez rendkívül összetett dolog. A versenyzőknél azon vagyunk, hogy minél jobban arra koncentráljunk, az adott helyzetben a maguk oldalára fordítsák ezt a helyzetet. Hogy ez mennyire fog sikerülni, és hogy mennyi idő kell hozzá, még korai értékelni. Dolgozunk rajta.

Az Év sportolója-gálán második lett az edzők között Csang Csing Linával, Liu Shaoang harmadik lett a férfi sportolók közt, az ő tokiói célba érése pedig a top 3-ba került az Év sportpillanata kategóriában. Milyen érzésekkel gondol vissza a díjátadóra?

Én focirajongó vagyok, ismerem a foci erejét. Amikor a portugálok elleni 3:3 után jöttünk egy edzésről, láttuk, mi megy a belvárosban. A feleségemmel mi is megittunk három felest és ott mulattunk a nép közt három órát. Tudom, hogy mi a futball, érzem az erejét, nagyon szeretem is. Marco Rossi megérdemelten lett az év edzője, mert fantasztikus látni rajta, hogy nem magyar emberként mennyire együtt él a csapattal, ez elvitathatatlan. A sportágak eredményeinek összehasonlítása pedig sosem lesz releváns, és ezt nem a keserűség mondatja velem. Én általában úgy veszek részt ilyen díjátadón, hogy a teljes aspektusát próbálom értékelni. Igaz, olyan nagyon ritkán van, hogy valaki olimpiai bajnok lesz, olyan számban és sportágban, amelyben még nem volt olimpiai bajnoka az országnak, és ne díjazzák. Persze más oka is volt, hogy ebben az esetben így alakult az ankét. Számomra azonban elképzelhetetlen, hogy ne az legyen az év sportpillanata, amikor valaki a lehető legmagasabbra ér el a világon egy adott sportban, Shaoang pedig ezt megtette. De mint mondtam, értem, hogy egy ilyen szavazáson rendkívül sok aspektust lehet figyelni, valahol olyan eredményekkel is számoltam, amilyenek lettek.

Shaoanggal is megbeszélték az ankéton elért helyezéseket?

Shaoang megkért arra, hogy ha esetleg őt díjazzák, vegyem át helyette a trófeát. Felkészültem, hiszen tudtam, hogy egy ország fog arra figyelni, hogy ha ő nyerne – ismerve a körülményeket –, mit fogok én akkor mondani. Általában úgy szeretek beszélni, ilyen eseményeken is, hogy ami a szívemen, az a számon, ez pedig, hála Istennek, általában kapcsolódik a központi idegrendszeremmel is, tehát nem szokott rosszul elsülni. Most viszont nagyon átgondoltam a beszédem, mivel minden névelőre nagyon fognak figyelni. Nagyon felkészültem, amit Shaoang is tudott, így végül annyit mondott csak, sajnálja, hogy fölöslegesen fáradtam miatta. Számomra persze ez nem volt fáradtság, olyan emberek közt ülni, akik ennyit tesznek és tettek a magyar sportért.

Tartják egyébként egymással a kapcsolatot a testvérekkel?

Akár naponta is beszélünk, ha épp olyan téma jön elő, de olyan is van, hogy három hétig nem kommunikálunk. A viszonyom mind a két versenyzővel vagy akár az edzőkkel is, akik már nem a magyar válogatottnál dolgoznak, a legmagasabb szinten, a legkiválóbb állapotban van továbbra is.

S arra már felkészült lelkileg, amikor majd először találkoznak egy versenyen Liuékkal mint megelőzendő, legyőzendő riválisokkal?

Részemről erre nem tudok felkészülni. Ez olyan, mint mikor – elnézést a példáért – az ember igyekszik ugyan lelkileg felkészülni a barátja temetésére, de aztán összeomlik. Fogalmam sincs, milyen lesz az a pillanat, miként fogom magamban értékelni, hogy kínaiként látom őket a versenyen. Ez egy borzasztóan ambivalens, vegyes érzés. Egyrészt tényleg a legjobbakat kívánom nekik, másrészt én magyar edző vagyok és a magyar korcsolyázóknak, az ő sikerükért dolgozom.

Még a testvérek távozásának bejelentése előtt nyilvánosságra kerültek problémák, az olimpiai bizottság egyes tisztségviselőinek az olimpikonokhoz való, nem megfelelő hozzáállásáról, ön nyílt levelet írt néhány hete… Milyen a hangulat a sportágban, a szövetségen belül?

Nem véletlenül választottam a nyílt levelet, mert ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nem nagyon nyilatkoztam és nem is nagyon fogok. A levél megírását az váltotta ki, hogy egy újságíró olyan mértékű valótlanságokat állított, hogy a magyar short track érdekében már nem hagyhattam szó nélkül. A hangulat pedig?… Mindenki dolgozik, végzi a munkáját, és igyekszik konstruktív és toleráns lenni.

Mekkora a bázis, ahol ezt teszik? Milyen merítési lehetőségeik vannak a gyorskorcsolyázásnak Magyarországon?

Amióta ez az egész mozgalom elindult és elért egy bizonyos szintet eredményességben, a létszám 200-300 fő, amiben a legerősebb olimpiai versenyzőktől kezdve benne van az a kisgyerek is, aki éppen az első korcsolyáját fűzi be. Hogy némi képet formálhassunk erről, Kanadában ez tízezreket, Hollandiában ezreket jelent. Ehhez mérten, ezzel arányosan kell kezelni a lehetőségeinket, az eredményeinket.

S mi kell ahhoz, hogy valakiből egy új Liu legyen?

Először is a szüleinek, a nagyszüleinek és a dédszüleinek nagyon jó kapcsolatban kell lenniük a Jóistennel, hogy a gyorskorcsolyzással kapcsolatos genetikai összképe megfelelő legyen. Ez a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor az édesapja vagy az édesanyja közül legalább az egyik azzal a gondolattal kell keljen, hogy az én gyerekemnek kéne sportolnia. S ha mindez egybevág, és azt a pici gyereket, aki meg van áldva ezekkel a képességekkel, lehozzák egy olyasfajta műhelybe, mint a mienk, akkor megvan a jó esélye arra, hogy esetlegesen egy hasonló karriert fusson be. De azt azért hozzáteszem, olyan kapcsolatban a Jóistennel kevesen vannak, hogy a gyerekük, unokájuk, dédunokájuk korcsolyával a lábán szülessen. Így aztán az is nagyon fontos, hogy hány emberből válogatunk. Ha nem csak pár száz gyerek szűrődik át egy sportágon, hanem ezrek, akár tízezrek, akkor sokkal könnyebb a tehetséget megtalálni, mert Magyarországon is előfordulhatott már, hogy valaki Liunak született, de ez nem derült ki soha róla.