Szilágyi triplázhat, Milák duplázhat, Liu Shaoang lemásolhatja testvérét

Csipes_Szilágyi

Hétfőn a budapesti Operaházban 20 órakor kezdődő gálán kiderül, kik voltak Magyarország legjobb sportolói 2022-ben.

A 423 sportújságíró szavazata alapján kialakult sorrendből a nyilvánosság egyelőre a kategóriánkénti legjobb hármakat ismeri. A bő egy héttel ezelőtti sajtótájékoztatón bejelentett eredmények alapján az év férfi sportolója – a papírformának megfelelően – az egyéniben olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang vagy a többszörös világbajnok, a Duna Arénában világcsúcsot repesztő úszó, Milák Kristóf lehet. Bár a vívó Szilágyi Áron világbajnoki aranya és csapatezüstje sem kis teljesítmény, kisebb meglepetés lenne, ha a tavalyi (és egyben a 2016-os) győztes futna be újra az ankét első helyezettjeként. Hogy Liu Shaoang és Milák a két nagy favorit, azt jól jelzi az is, hogy az év pillanata kategóriában – amelyben a szurkolók szavazása alapján kialakult top 3-ból egy grémium választja ki a győztest – is mindketten jelöltek.

„Boldogsággal tölt el, hogy a sporttörténelmi győzelmem, az első magyar egyéni téli olimpiai aranyérem megszerzése a szurkolók körében is emlékezetes pillanat volt. Örülök, hogy sokan érzik úgy, az a közös sikerünk volt: azt az aranyérmet Magyarországnak szereztem”   – fogalmazott a hamarosan országot váltó Liu Shaoang a Nemzeti Sportnak.

„Különleges este lesz a hétfői, hiszen két kategóriában is esélyes vagyok, vagyis duplán izgulhatok. Az, hogy az év sportpillanatai között a budapesti világcsúcsom bekerült a legjobb három közé, örömteli, de azt gondolom, hogy egész évben odatettem magam, szakmailag és emberileg egyaránt”   – nyilatkozta a lapnak Milák Kristóf.

Érdekesség, hogy Szilágyi mellett Milák is volt már az év férfi sportolója, 2019-ben, míg Liu Shaoangnak a testvére, Shaolin Sándor érdemelte már ki korábban (2018) ezt a címet.

A nőknél biztosan új ankétgyőztest avatnak, a tavalyi első kajakos Csipes Tamara ezúttal nem jutott be a top háromba, ahol 2022-t illetően teljesen kiegyenlítettek az esélyek. Az öttusázó Gulyás Michelle egyéniben világbajnoki 2., Világkupa-3., csapatban pedig vb-3. lett. A tornász Kovács Zsófia ugrásban Európa-bajnoki címet szerzett. (Érdekesség, hogy 2020-ban, amikor két egyéni számban és csapatban is Eb-címet ünnepelhetett, a szavazáson megelőzte őt a szintén kontinensbajnok cselgáncsozó Karakas Hedvig.) A harmadik jelölt pedig Kozák Luca, aki első magyar nőként jutott be nagy világversenyen a 100 m gátfutás döntőjébe, s a müncheni Eb-n rögtön második lett.

Ezenkívül további három kategóriában (az év edzője, az év csapata egyéni sportágakban, az év csapata hagyományos csapatsportokban, a jelölteket lásd a keretben) döntöttek a sorrendről a sportújságírók szavazatai. Az est folyamán kiosztásra kerülő további elismerésekről egy-egy szakmai testület határozott.

A győzteseket – már hatodik éve – egyedi tervezésű és kézi készítésű, 21 karátos arannyal és 23 karátos platinával bevont trófeával jutalmazzák.

Érdekes

A jelöltek

Az év férfi sportolója:

● Liu Shaoang (rövid pályás gyorskorcsolyázó)

● Milák Kristóf (úszó)

● Szilágyi Áron (kardvívó) 

Az év női sportolója:

● Gulyás Michelle (öttusázó)

● Kovács Zsófia (tornász)

● Kozák Luca (atléta)

Az év edzője:

● Bíró Attila (női vízilabda-válogatott)

● Csang Csing Lina és Bánhídi Ákos (rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott)

● Marco Rossi (labdarúgó-válogatott)

Az év csapata – egyéni sportágak

● Férfi kardválogatott

● Nádas Bence–Kopasz Bálint kajak kettes

● Női kardválogatott

Az év csapata – hagyományos csapatsportok

● Ferencváros (labdarúgás)

● A labdarúgó-válogatott

● Sopron (női kosárlabda)

Az Év sportpillanata

● Liu Shaoang győzelme 500 méteren Pekingben, amivel megszerzi Magyarország első egyéni téli olimpiai aranyérmét

● Milák Kristóf világcsúcsa a budapesti vizes világbajnokságon

● Kristoffer Zachariassen gólja a Monaco elleni EL-meccsen, amivel az FTC megnyeri a csoportját

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?