Bajnokok Ligája – Inzaghi elégedett, Simeone Griezmannért aggódik

Simone Inzaghi

Simone Inzaghi, az Internazionale vezetőedzője elégedett volt csapata szerdai, egygólos győzelmével az Atlético Madrid elleni labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első felvonásán.

„A srácok nagyszerűek voltak egy igen fizikális és technikás ellenféllel szemben, amely egyáltalán nem könnyítette meg a dolgunkat. Tudjuk ugyanakkor, hogy ez csak az első felvonás volt, a második találkozó is kemény lesz” – fogalmazott a legutóbb döntős olasz csapat trénere.

Inzaghi hozzátette, bánhatják a sok eltékozolt helyzetet, megérdemeltek volna egy nagyobb különbségű győzelmet is, ugyanakkor a labdarúgás ilyen, menniük kell tovább.

A szakember a szünetben lecserélt francia Marcus Thurammal kapcsolatban azt mondta: szerdán (ma) vizsgálatok várnak a szezonban 12 gólnál és 11 gólpassznál tartó támadóra, de reméli, nem súlyos a sérülése.

A túloldalon Diego Simeone vezetőedző egy másik francia csatár, Antoine Griezmann miatt aggódhat, akit a 78. percben bokasérülés miatt kellett lecserélnie.

„Kifordult a bokája, de remélem, nem súlyos” – mondta a világbajnok játékosról az argentin szakember, aki szerint együttese a vereség ellenére megmutatta, hogy felveszi a versenyt ellenfelével.

„Most, hogy túl vagyunk az első mérkőzésen, tudjuk, hogyan játszanak. Remélem, amikor eljön a visszavágó ideje, a legjobb formánkat hozzuk és képesek leszünk olyan játékot nyújtani, amit a Bajnokok Ligája megkíván” – tekintett előre a tréner.

A párharc visszavágója március 13-án lesz Madridban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?