Az esélyes svédek következnek

A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn pontot szerzett szombaton a lengyelektől, s holnap Budapesten fogadja az esélyes svédeket. Gellei Imre szövetségi kapitánnyal beszélgetett a budapesti sportlap munkatársa.

Fehér Csaba (balról) a magyar csapat egyik erőssége volt a lengyelek elleni Európa-bajnoki selejtezőn TASR/EPA-felvétel A chorzówi gól nélküli döntetlen után maradéktalanul elégedett?

Mivel egyik riválisunktól idegenben vettünk el két pontot, ráadásul szereztünk is egyet, eredményesnek nevezhetjük a túrát. Amiért büszke vagyok, az az, hogy a legutóbbi három tétmérkőzésen látszott, igazi csapattá formálódtunk. A keret tagjai most érezhetően egy célért küzdenek, és a kezdőcsapat kihirdetése után nincs sértődés a kimaradók között, sőt, inkább segítik a kiválasztottakat. Ez a hozzáállás imponáló, legalábbis engem különösen jó érzéssel tölt el. A szombati selejtező után viszont lehetett némi hiányérzete, hiszen Tököli Attila két alkalommal is nagy helyzetben hibázott.

A másik oldalról közelíteném meg a dolgot: elégedett vagyok a küzdeni tudással, valamint a szervezettséggel. Minden összecsapást fel kell építeni, és akkor minden találkozón lesznek olyan helyzetek, amelyekből gólt lehet szerezni. Most Lőw Zsolt szabadrúgásán kívül két nagy ziccerünk volt, és ezek kimaradtak. Biztos vagyok abban, ha kétszer ennyi lehetőségünk lett volna, betalálunk Jerzy Dudek kapujába... Megjegyezném: van még tanulnivalónk, hiszen amíg Emmanuel Olisadebe a kapu előtt rontott, addig a lengyelek akkor is megtapsolták és éljenezték, míg Tököli Attila bőven kapott kritikus hangot a hibázása után, pedig biztos vagyok benne, ő akarta a legjobban, hogy jól oldja meg a szituációt. Ha ilyenkor biztatást kapna, akkor lehet, a későbbiekben még jobban célozna. Ám fontos megjegyeznem: a szurkolók minden elismerést megérdemeltek, remekül szurkoltak és megható volt, amilyen méltóságteljesen elénekelték a Himnuszt.

A futballt szeretők régen voltak annyira bizakodóak, mint most, hiszen a két legnagyobb rivális otthonában szerzett pontot a válogatott. Ön szerint Magyarország kijuthat a portugáliai Eb-re?

Valóban, utoljára talán akkor volt ilyen bizakodó a légkör, amikor a Bicskei Bertalan vezette nemzeti csapat kettő–kettőt játszott világbajnoki selejtezőn Olaszországgal, előtte pedig a Dunai Antal vezette, Atlantába kijutó olimpiai válogatottat szerették ennyire. Ennek ellenére mindenkit kérek, hogy inkább a csapatvezetőket terheljék az esélyesség felvetésével, a futballistáknak hagyják meg a játék örömét. Hogy most nagy sanszunk lenne? Ezt azért nem tudom, mert mindig csupán egy összecsapásra koncentrálok, így szombat este tíz órától már a sérüléséből visszatérő Olof Mellberg vagy éppen a válogatott meghívót ismét elfogadó Henrik Larsson jár a fejemben.

Akkor szóljunk a szerdai feladatról: elvben az idegenbeli döntetlenek akkor érnek valamit, ha a hazai találkozókat hozza a csapat... Ha csak az ön által többször is emlegetett „két meccsen négy pontot” felhívást tekintjük, Svédország ellen csak a győzelem az elfogadható.

Annyiban módosítanék, az lenne az igazán nagy dolog, ha az utolsó játéknapon is versenyben lennénk a továbbjutásért... Ami a szerdai meccset illeti: meglátásom szerint Svédország a csoport első számú esélyese. Éppen ezért rendkívül fontos lenne, hogy most a kínálkozó gólszerzési lehetőséget kihasználjuk, a szurkolókat pedig arra kérem, feltétel nélkül buzdítsák a játékosokat. Ellenfelünk a világbajnokságon rendkívül jól teljesített, ráadásul példaértékű volt a futballisták mentalitása. Ők is tudják, minden új sorozat nehezen kezdődik, ám mostanra „visszarendeződtek”, és Henrik Larsson visszatérése is nagy erőt adhat nekik. Ráadásul ők nem játszottak szombaton, vagyis ahhoz, hogy itthon tartsuk a pontokat, szerda estig kitűnő állapotba kell kerülni.

Ljungberg játéka kérdéses

Stockholm. A hétvégén egy éjszakai bárban múlatta idejét a svéd válogatott csatára, Fredrik Ljungberg, szerdán mégsem ez veszélyezteti budapesti játékát: a kiváló támadó sérüléssel bajlódik. A svéd kapitányduó Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg megbocsátott az Arsenal ászának, ez azonban nem fogja rendbe hozni az extravagáns hajviseletéről is ismert csatár Achilles-inát. Ljungberg két nap külön pihenőt kapott a Budapestre indulás előtt, hogy sérülése rendbe jöjjön – ezt az id#t használta fel többek közt arra, hogy ellátogasson egy-két mulatóba... (NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?