Alonso szigorúan büntetett

Monza. Hiába fogadkoztak a Ferrarinál és hiába igértek meglepetést, az elmaradt. Massa kiesett, Räikkönen pedig nyomába sem ért a két McLarennek.

Alonso revansot vett az isztambuli fiaskóértTASR/AP-felvételRevansot vett Fernando Alonso az isztambuli fiaskóért, hiszen kimagaslóan dominánsnak bizonyult a hétvégi Olasz Nagydíjon. Pedig nem volt könnyű dolga a McLarennek, hiszen újabb bizonyítékok merültek fel ellenük a kémbotrány kapcsán. Emiatt is a FIA Világtanácsa beidézte mindhárom versenyzőt (a tesztpilóta Pedro de la Rosát is) hiszen, mint kiderült, ők is tudtak az ellopott Ferrari-anyagról, mivel e-mailjeikben többször is említést tettek róla egymásnak. A FIA alkut ajánlott nekik, amennyiben minden információt megosztanak a vizsgálóbizottsággal, akkor semmiféle szankcióval nem sújtják őket, hiszen mind a mai napig nincs bizonyítva, hogy felhasználták az eltulajdonított anyagot a saját fejlesztéseknél.

Úgy látszik azonban, a versenyzőknek nem fáj a fejük emiatt, mert Alonso már szombaton könnyedén megszerezte az 1. rajthelyet csapattársa, Lewis Hamilton előtt. Felipe Massa a 3. helyről indult, míg Kimi Räikkönen, szombat délelőtti balesete miatt is csak az 5. helyről, Nick Heidfeld mögül vághatott neki az 53 körös versenynek.

A rajt során Räikkönennek sikerült megelőznie Heidfeldet, így Massa mögött 4. volt. A 2. körben azonban David Coulthard balesete miatt beküldték a biztonsági autót, és a mögötte eltöltött hét kör a későbbiekben kulcsfontosságúnak bizonyult a Ferrari számára, hiszen világossá vált, hogy ha Jean Todt ki nem talál valami trükköt, akkor bizony ugrott a jó helyezés. A krízis még jobban elmélyült, amikor a 9. körben Felipe Massának technikai probléma, valószínűleg váltóhiba, miatt fel kellett adnia a versenyt. Ekkor Alonso állt az élen, mögötte Hamilton, majd több mint fél percre mögöttük Räikkönen. Valószínűleg ekkor döntöttek úgy a Ferrarinál, hogy mindent egy lapra tesznek fel, és a biztonsági autó mögött megspórolt benzinmennyiséget kihasználva is mindössze egy boxkiállással próbálják megnyerni a versenyt. ĺgy tehát Räikkönen autóját csurig tankolták és feszülten figyelték a stopperórát, hiszen minden azon múlt, sikerül-e Alonsónak és Hamiltonnak annyi előnyt összegyűjtenie a második kiállásuk előtt, amennyivel még biztonságosan visszajöhetnek a finn elé. Nos, Jean Todt nagy trükkje majdnem bevált. Alonsót ugyan nem, de Hamiltont sikerült megelőznie Räikkönennek, öröme azonban mindössze két körön át tartott, hiszen a világbajnokság jelenlegi éllovasa hihetetlen merész manőverrel szinte lesöpörte a pályáról a Ferrarit. Ezek után már nem maradt más dolga az első három helyezettnek, minthogy biztonságosan behozzák autójukat a célba.

Szinte már biztosra vehető, hogy a világbajnoki cím sorsa Fernando Alonso és az előtte immáron csak három ponttal vezető Lewis Hamilton között dől el. És, habár most a McLarenek voltak a leggyorsabbak, ki tudja, mennyi tartalék maradt a motorokban a hétvégi Belga Nagydíj előtt. Mert az erőre Spában is nagyon nagy szükség lesz.

MONZAI KRÓNIKA

Olasz Nagydíj (56 kör, 306,720 km): 1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:18:37,806; 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) +6,062; 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +27,325; 4. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) +56,562; 5. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) +1:00,558; 6. Nico Rosberg (német, Williams) +1:05,810; 7. Heikki Kovalainen (finn, Renault) +1:06,751; 8. Jenson Button (brit, Honda) +1:12,168.

A pontverseny állása a 13. futam után (még négy van hátra) – pilóták: 1. Hamilton 92, 2. Alonso 89, 3. Räikkönen 74, 4. Massa 69, 5. Heidfeld 52, 6. Kubica 33, 7. Kovalainen 21, 8. Fisichella 17. Csapatok: 1. McLaren-Mercedes 166, 2. Ferrari 143, 3. BMW-Sauber 86. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?