Alawoya: Remek show volt

Komárom.

Komárom. Parádés hangulatú mérkőzésen, elsöprő harma-dik negyedbeli játékuknak köszönhetően 84:73-ra nyertek a komáromi férfi-kosárlabdázók az Inter ellen a playoff-elődöntő második mérkőzésén, 2:0-ra alakítva a négy győzelemig tartó sorozat állását.

A csapatok szerdán ott folytatták, ahol múlt szombaton, az első mérkőzésen abbahagyták. Kemény csata, végig szoros állás jellemezte az első negyedet – valamint rengeteg kimaradt hárompontos-kísérlet. Így nem csoda, hogy majd felrobbant a komáromi csarnok a 14. percben, amikor a rossz szériát megtörve gyors egymásutánban három triplával (Kozlík, Kratochvíl és újra Kratochvíl) 22:21-ről 31:21-re módosult az állás. A szokatlanul, két-két zászlóval és dobbal is felszerelt vendégszurkolók örömére az Inter innen még vissza tudott jönni, félidőben 36:29 volt a komáromiak előnye.

„Megbeszéltük, mi volt az a néhány dolog, amit nem úgy csináltunk az első félidőben, ahogy kellett volna. Ezeket sikerült rendbe raknunk a folytatásban” – mondta lapunknak somolyogva a meccs után Dragan Risztanovics, a hazaiak edzője, szlovén játékosa, Sinisa Bilic pedig annyit árult el, a védekezés megerősítésén volt a hangsúly az öltözőben elhangzottak során.

És vélhetően a lelkesítésen is, mert a komáromiak elsöprő lendülettel jöttek ki a második félidőre. Gyorsan növelték előnyüket, a 26. percben pedig Thompson kosárszaggató zsákolása után, 55:39-nél ismét őrjöngött a lelátó. A pozsonyiak az időkérés ellenére teljesen széthullottak. A különbség tovább nőtt, a 32. percben 75:47-re, azaz 28 ponttal vezetett az MBK Rieker Com-Therm bajnoki címvédő csapata.

Az Internél ekkor már egy ideje csak a kispadon tombolt a negyedik személyijét elég korán begyűjtő Martin Rančík. A láthatóan fájdalmak közt játszó, 37 éves kosaras majd leharapta mellette ülő társai fejét, aztán az idő múlásával már csak letörten nézett maga elé: a rá jellemző (esetében inkább kontraproduktív) óriási győzni akarást csapattársain nem, a komáromiakon viszont annál inkább felfedezhette. A 25 pontig jutó Thompsont ezúttal sem tudták tartani a fővárosiak, PJ Alawoya pedig klasszisteljesítményt nyújtott.

A centerként játszó amerikai légiósról a legelső pillanatoktól kezdve sugárzott a magabiztosság. Az Inter kosara alatt ellentmondást nem tűrve fejezte be az akciókat, bátran (és eredményesen) vállalkozott távolról is. Volt, hogy a 203 centis kosaras labdát lopott, és végignyargalt vele a pályán, volt, hogy a alley oop végén zsákolt, de hasznos játékát a 28. percben történtek szemléltetik a leginkább, amikor egy sarokról elengedett sikertelen hármasa után ő kapta le a levegőből a sárga-feketék gyors indítását – a saját kosara előtt nem sokkal, elsőként visszaérve. „A csapat számára önbizalmat növelő az ilyen győzelem. Nagyon szeretünk itthon játszani, a szurkolók csodálatosak voltak, és remek show-t mutattunk be” – dicsérte maga helyett a teljes gárdát az Új Szónak Alawoya.

A nagy előny tudatában a hajrát egy picit lazábban vették a komáromiak. A szorgosan termelő Radoslav Rančík 80:68-nál kimaradt kísérleténél azonban végleg eldőlt, hogy az utolsó két és fél percre nem térnek vissza az izgalmak, a Duna-partiak 84:73-ra győztek. Az ünneplés mértékét jól jelzi, hogy a tudósító nemegy rockkoncertet is „túlélt” füle még késő este is súgott egy picit...

„Ugyanúgy mint az első találkozón, most is nagyszerű csapatmunkát mutattunk be, és ilyenkor egyénileg is kiemelkedhetnek a játékosok. A csapat egésze olyan energiát tud adni a kosarasoknak, ami elősegíti a kitűnő teljesítményeket. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez” – mondta Risztanovics.

A továbbra is objektívnak mondható, jó bíráskodás mellett zajló sorozat harmadik meccsét szombaton rendezik Pozsonyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?