<p>Dunaszerdahely. Új győztes neve került a krónikába a második alkalommal megrendezett Tóth László Emléktornán, melyet az ötvennyolc éves korában 2012 tavaszán közlekedési balesetben elhunyt egykori DAC-gólzsák tiszteletére tavaly hívott életre a Dunaszerdahelyi Magán Szabadidőközpont.</p>
A tavalyi döntős diadala
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13872247746497_26.jpg.jpg?itok=HTe3vXf4)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
A dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban lezajlott teremtorna fináléját megelőzően két területi fordulóban küzdöttek a sulicsapatok a döntőbe jutásért. Az idén hattagú mezőnybe a nagymegyeri (Bakai Alapiskola, Csilizradványi Alapiskola) és a dunaszerdahelyi (Gymnázium Ladislava Dúbravu, Szent János Alapiskola) csoport első és második helyezettjéhez meghívásos alapon az előző kiírás két dunaszerdahelyi döntősét, a címvédő Kodály Zoltán Alapiskola, valamint a Szabó Gyula Alapiskola együttesét sorolták be a szervezők. A torna névadójának pályafutását egykori nyitrai és dunaszerdahelyi csapattársa, Lépes György méltatta. „Régiónk szülöttje tehetségének, szorgalmának köszönhetően lépésről lépésre haladt előre a fociranglétrán, pályafutása csúcsán az országos élvonalban is letette a névjegyét. Futballozott és tanult, Nyitrán agrármérnöki oklevelet szerzett. Az ő példája is igazolja, hogy érdemes küzdeni annak érdekében, hogy az álmok valóra is váljanak. A tehetség és a szorgalom a Csallóköz szülöttjét is a csúcsokra repítheti”– nyomatékosította az ismert és sikeres dunaszerdahelyi szakember, aki pályafutása során sok tehetséges futballista fejlődését segítette.
A körmérkőzéses rendszerben zajló megmérettetés is jelezte, hogy az iskolákat képviselő kollektívákban sok tehetség bontogatja a szárnyait. A résztvevők mezében a bajnokságokban játszó csapatok meghatározó egyéniségei játszották a prímet. A Dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola együttese és a csilizradványiak alakulata kimagaslott a mezőnyből, kettejük összecsapása után egyértelművé vált, hogy az előző kiírás döntőjének a vesztese végez az élen. „Ez a párharc jelentette a színvonalas erőpróba kicsúcsosodását, de a többi mérkőzésen is a játék szépsége dominált. Igazi örömfoci szemtanúi voltunk. Ugyancsak kiemelném a játékosok sportszerűségét. Rendezvényünkkel a névadó emlékét ápoljuk. Tóth László egy olyan személyiség, aki játéktudásával, klubhűségével, emberi tulajdonságaival a jelen és a jövő nemzedék példaképévé válhat. A folytatásban szeretnénk nemzetközivé bővíteni a tornánkat. Terveink megvalósítása érdekében a szervezésnél összefogásra, további támogatókra lenne szükség. Természetesen a klub és az önkormányzat szerepvállalására gondolok. A kiváló futballista ugyanis dunaszerdahelyi lakosként a DAC sikereiért küzdött”– vázolta fel a jövőképet Lépes György, az emléktorna koordinátora. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.