A „Professzor” bukása

Versailles. Csütörtökön bekövetkezett az, amire már régen számítani lehetett: csődeljárás indult a Forma–1-es Prost-istálló ellen. Ez egyben azt jelenti, hogy a versenyzőként négyszeres világbajnok (1985, 1986, 1989, 1993) Alain Prost csapatvezetőként megbukott.

Versailles. Csütörtökön bekövetkezett az, amire már régen számítani lehetett: csődeljárás indult a Forma–1-es Prost-istálló ellen. Ez egyben azt jelenti, hogy a versenyzőként négyszeres világbajnok (1985, 1986, 1989, 1993) Alain Prost csapatvezetőként megbukott.

A korábbi kiváló pilóta, aki nem véletlenül kapta a „Professzor” becenevet, soha nem tagadta nemzeti érzéseit, így nem okozott meglepetést, hogy 1997. február 13-án, alig három évvel a visszavonulása után egy igazán francia csapattal bocsátkozott „új kalandba”. Megvásárolta a Ligier-t, pilótának megszerezte Olivier Panist, majd később a motorszállításra szerződött a Peugeot-val. Akkor úgy tűnt: minden feltétel adott a tisztességes szerepléshez...

A produkció összességében mégis siralmas véget ért: az esetek többségében a vert mezőnyben végzett a csapat. Tavaly például egyetlen pontot sem szerzett, és idén is csupán az a Jean Alesi volt eredményes, akivel azután – még szezon közben – összeveszett Prost.

A bukásban – az AFP elemzése szerint – jelentős szerepe van a csapatfőnöknek, aki gyakran került összetűzésbe a környezetéhez tartozó meghatározó személyekkel. Egyre többen pártoltak el tőle, s még az sem segített rajta, hogy 2000 végén 40 százaléknyi részesedést eladott a brazil Pedro Diniznek. A tranzakció pillanatnyi lélegzetvételhez juttatta az istállót, az autókba Ferrari-motor (Acer) került, az eredmények azonban változatlanul nem jöttek. Prost magára maradt...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?