A plafon is megcélozható

A múlt héten már mindenki fogadni mert volna, hogy ön lesz a kapitány, de a döntést akkor elhalasztotta az elnökség. Csalódott volt?

Cseppet sem. Tudtam, hogy mindennek megvan a maga menete, a játékszabályokat be kell tartani, a szakmának is muszáj megfogalmaznia a javaslatát, és ez így is van rendjén.A kinevezése viszont azt sejteti, hogy ez nem volt több puszta formaságnál.

Ezzel nem értek egyet. Ráadásul nekem is jobb, hogy nem az egyebek című napirendi pontban tárgyaltak rólam, hanem fő téma volt a kapitánykérdés. ĺgy szerintem nagyobb a súlya a döntésnek is.Az edzőbizottság ülésén ön hogyan szavazott?

Én is Egervári Sándort és Nyilasi Tibort javasoltam.Nagy nap ez az ön életében?

Inkább úgy mondanám, hogy fontos állomás. Hasonló érzés volt huszonhét évesen vezetőedzőként dolgozni a harmadik vonalban Keszthelyen, harminchárom évesen az első osztályban bemutatkozni Zalaegerszegen, a szövetség kérésére az első teremlabdarúgó-világbajnokságra edzőként kiutazni, és tavaly megkezdeni a munkát az utánpótlás-válogatott irányítójaként. Felemelő érzés valamennyi! A különbség annyi, hogy ma már tapasztaltabb vagyok, s markánsabban meg tudom fogalmazni magam és mások előtt is, ahogyan lép előre az ember, fokozottabban kell ügyelnie a szerénységre, különösen egy olyan sportágban, amelynek az eredményessége a hetvenes évek vége, tehát az én pályakezdésem óta jelentősen visszaesett. Ez elsősorban arra inthet mindenkit, hogy a labdarúgásban most nagyon nagy egységre, összefogásra van szükség minden szinten.Lelkileg is felkészült erre a posztra? A kinevezése előtti napokban ellenfelei nem győzték emlékeztetni az embereket arra, hogy például az MTK az ön irányításával lett kieső csapat, nem nyert még bajnokságot, tehát megkérdőjelezték az alkalmasságát, és ezek a támadások csak akkor csitulnak majd, ha a válogatott eredményes lesz, erre pedig merészség mindent alapozni.

Szövetségi kapitányként a média is másként foglalkozik majd velem, mint tette azt, amikor klubedző voltam, és azon leszek, hogy a poszttal járó előnyöket és hátrányokat is megfelelően kezeljem. A konkrét gonoszkodásokra pedig nemigen szeretnék reagálni, mert gyűlölöm a személyeskedést. Mondhatnám, hogy én zömmel kiesőjelölt csapatokat vettem át, és azokat az élbolyba vezényeltem, majd ott is tartottam, arra is büszke vagyok, hogy három klubhoz is visszahívtak, ami szintén a tevékenységem elismerését jelenti, de ennek most nincs értelme, ez csak elvonná a figyelmemet a munkától.Ez nyilván komoly szakmai koncepciót is feltételez. Milyen elképzelésekkel lát munkához?

Nagyon fontos, hogy alkotó közösséget sikerüljön kialakítanom, amelynek része mindenki, aki csak a válogatottnál megfordul: játékos, vezető, a szakmai stáb tagjai, az orvosok, a gyúrók, és így tovább. Tartom magamat olyan személynek, aki képes kiválasztani az ehhez szükséges mentalitású és tudású embereket.Bozóky Imre azzal is indokolta az ön kinevezését, hogy csaknem két éve dolgozik az utánpótlás válogatott élén, és így kiválóan ismeri azokat a fiatalokat, akikre a jövő válogatottja épülhet. Ez azt jelenti, hogy radikális fiatalítás várható?

Pármában azért küldtem azt a csapatot pályára, amelyik az olaszok ellen játszott, mert jelenleg azt tartom a legjobb magyar válogatottnak. Azt én válogattam, és minden rezdülésében a magaménak érezhettem, és mostantól abba a csapatba kell bekerülni. Láttam hiányosságokat, például a támadójátékunk nem volt kifogástalan, nem lőttünk gólt, és ezért csatárposzton még keresni kell a megfelelő embert – gondolok például Fehér Miklósra –, de nem program a mindenáron történő fiatalítás. A válogatottság nem kor kérdése, a válogatott a legjobb magyar együttes. Én sem fogok válogatott mezt ajándékozni senkinek, és csak olyan mentalitású futballistákat alkothatják a keretet, akik illenek a közösségbe, akik igazi sportemberek és akikkel el lehet indulni merész célok felé is.A kinevezése a következő Európa-bajnoksággal jár le. Bátran aláírja a szerződésében, hogy kijutunk Portugáliába?

Ilyet így felvállalni nem lehet, és már csak azért is komolytalan lenne ilyen ígéretet tenni, mert még az ellenfeleket sem ismerjük. Ám a plafont kell megcélozni, és menet közben minél tovább kell életben tartani a reményt. Tartás, hit, erő, szervezettség, ezeket mind joggal várja el tőlünk a közvélemény, és ha ezek megvannak, talán egyszer a plafont is elérjük.