A komáromi Hugó-jelenség

Évek, évtizedek során aztán én is megszoktam, mert aki kitűnik valamiben, az különleges bánásmódban is részesülhet. Akár úgy, hogy nem a polgári neve forog közszájon. Ezzel együtt Paulik József jelenség Komáromban.

Élmények sokasága, beszélgetések emlékfoszlányai tolakodnak elő. Kívülállóként is tudtam a férficsapat életének szinte minden rezdüléséről. Arról, ki és miért pattogtatta úgy a labdát, ahogy pattogtatta, mi vált be a klub- és edzői döntések nyomán és mi nem, a gyűrűvel van-e baj vagy a játékosokkal, s mi zajlik a színfalak mögött, ahol a pénz, a szervezőkészség, a kosárlabda-szeretet, a sportdiplomácia és még sok minden más összetevőjéből áll össze az a színpadi produkció, ami később a játszótéren lezajlik. Mert a komáromi ember megszokta a kosarak alatti előadásokat, igényes néző, elvárja, hogy kiszolgálják a játékosok, s ha nem teszik, megkapják a magukét, de értékelni is tudja az igyekezetet, és nem feltétlenül csak a győzelem serkenti ütemes vastapsra a mérkőzés végén.

Ez a világ nem alakul ki magától. Kell, hogy valaki szüntelenül táplálja az éltető tüzet. Már Jasovský Béla egykori klubelnök megmondta: „Ha nem lenne Paulik Józsi, kosárlabda sem lenne Komáromban.” És kijelentése közel két évtizedig állta a sarat. Néha úgy tűnt, hogy végtelen egyszemélyes próbálkozásról van szó, de a valóság ennél árnyaltabb volt. Magával ragadta a klubtársakat, a támogatókat, a közönséget. És edzők sokasága, játékosok tömkelege fordult meg Komáromban az amatőrből profivá nőtt kosárlabdaklubban, ahol nem az anyagiak hozták a sikereket.

Megéri belepillantani a klubkrónikába is, hogy lássuk a sportág fő vonulatát a Duna-parti városban, ahol már a második világégés előtt pattogott a labda, Csukás Andor testnevelő tanár kezdeményezésére. A fellendülés a múlt század hatvanas éveinek elején indult. Ekkor lépett színre Paulík József, mégpedig az ificsapat edzőjeként. Irányítása alatt védencei a csehszlovák és a szlovák bajnokság állandó résztvevői voltak, mígnem 1978-ban a klub diákcsapatáé lett a csehszlovák és szlovák bajnoki cím is. És nem nehéz kitalálni, hogy Hugó irányításával. Innen már a felnőttek világa bontakozott ki az edző, a szervező, a szinte mindenes előtt. Játékosaival a legmélyebbről tartott felfelé, mígnem 1994-ben egy rájátszás során az élvonal is beköszöntött Komáromba. Néhány hétre, de nem nyomtalanul. Amatőrök csodaprodukciójának minősítettem azt az időszakot, amikor, nem először, felütötte fejét soraikban az anyagiak fojtogató hiánya. Egy pozsonyi bajnokijuk után várható sorsukról kérdeztem Paulík Józsefet, aki elárulta, hogy minden a pénzen múlik. Harmadik hónapja mindössze annak árán játszanak, hogy rendre összedobják az útravalóra hiányzó koronákat. És visszakérdezett: „És mi van belőle? Láthatta, a játék hevében vitatkozunk, összeveszünk a pályán. Elhiszi nekem? Ez benne a szép!”

Később kénytelen voltam elhinni, majd velem együtt az egész szlovákiai kosárlabda-társadalom elkönyvelte, hogy valóban szeretik Komáromban ezt a labdajátékot. Felküzdötte magát a csapat az ország élvonalába 2000-ben, negyedik próbálkozásra, és 2020-ig folyamatosan ott játszott. Nem egy indulatos szóváltás, félresikerült próbálkozás, szakmai melléfogás közepette, de többnyire sikeresen. Paulík József motorja volt a történéseknek, hol edzőként, hol sportigazgatóként, hol menedzserként. Aligha foglalkozhatott annyit mással, mint a kosárlabdával. Időközben megnőtt a sportágon belüli szlovákiai konkurencia, mégis az utóbbi évtized tíz bajnoki érmet hozott a légiós alakulattá formálódott komáromi gárdának, ami már önmagában kiugró teljesítmény, nem beszélve a szerény körülményekről. A csúcs 2015-ben a bajnoki aranyérem váratlan kiharcolása volt. Paulik József akkori örömkönnyei arra is emlékeztetnek, hogy mégsem múlik mindig minden a pénzen.

Isten éltesse 80. születésnapján!