A hibátlan védekezés lehet Ghána sikerének kulcsa

Johannesburg |

<p>Csak a védelem kifogástalan teljesítményével, s az uruguayi csatárok semlegesítésével léphet tovább a pénteki negyeddöntőből a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó kontinens egyedüli képviselőjeként versenyben maradt Ghána.</p>

A dél-amerikaiak leginkább a Diego Forlán, Luis Suarez duónak köszönhetik, hogy bejutottak a legjobb nyolc közé, de az eddigi összecsapásokon összességében is meglehetősen egységes csapat benyomását keltették. Az uruguayiak az elmúlt 40 év legsikeresebb vb-szereplését mondhatják magukénak, ehhez Forlán és Suárez összesen öt találattal járult hozzá, miközben az ellenfelek közül csak a dél-koreai Li Csung Jong tudta bevenni kapujukat, a nyolcaddöntős találkozón.

Az afrikai kontinens hat résztvevője közül csak Ghánának sikerült továbbmennie csoportjából, s a legjobb 16 között hosszabbításban győzte le az Egyesült Államokat. Ezzel megteremtette annak a lehetőségét, hogy a vb-k történetének első afrikai együtteseként elődöntős legyen.

A dél-afrikai szurkolók már korábban biztosították támogatásukról a ghánaiakat, akik így nem csupán saját drukkereikért küzdenek majd a johannesburgi Futballvárosban 20:30-tól sorra kerülő mérkőzésen. Milovan Rajevac, a gárda szerb szövetségi kapitánya a nagy várakozást érzékelve, igyekezett levenni játékosai válláról a plussz terhet.

"A fiúknak csak arra szabad koncentrálniuk, ami a pályán történik, kizárólag az eredménnyel, illetve az ellenfél játékával kell, hogy törődjenek" - mondta a tréner.

A szakvezető két változtatásra kényszerül a kezdőcsapatában, a védő Jonathan Mensah és a középpályás Dede Ayew ugyanis eltiltás miatt nem vethető be. Előbbi helyére sérüléséből felépülve Isaac Vorsah kerül, akinek komoly szerepe lesz Forlán és Suarez semlegesítésében. Az U20-as világbajnok Ayew helyét valószínűleg az Internazionaléval Bajnokok Ligáját nyert Sulley Muntari veszi át, akire Rajevac eddig csak csereként számított.

Oscar Tabarez, az uruguayiak szövetségi kapitánya szerdán jelölte ki a kezdő tizenegyet, amelyben a sérült Diego Godint Mauricio Victorino pótolja a védelemben, a középpályán pedig Alvaro Pereira helyett Alvaro Fernandez kezd majd.

A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?