Dunaszerdahely. A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség végrehajtó bizottsága hétközi ülésén arról határozott, hogy az eredeti terveknek megfelelően március 6-án rajtol el a járásban a bajnoki pontvadászat tavaszi idénye. „Nincs mire várnunk, nem akarjuk már az elején megbolygatni a focimenetrendet.
A helyszínen döntenek a bírók
Dunaszerdahely. A Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség végrehajtó bizottsága hétközi ülésén arról határozott, hogy az eredeti terveknek megfelelően március 6-án rajtol el a járásban a bajnoki pontvadászat tavaszi idénye. „Nincs mire várnunk, nem akarjuk már az elején megbolygatni a focimenetrendet. A meteorológusok előrejelzése is kedvező, hiszen kemény éjszakai fagyokat jósolnak a hét hátralévő részében. Ezek tovább javíthatják a pályák talajának állapotát. A házigazdák minden tekintetben kötelesek úgy előkészíteni a pályákat, hogy azok játékra alkalmasak legyenek. A bajnoki találkozó elhalasztásáról, nyomós ok esetén, egyéni elbírálás alapján csupán a helyszíni szemlét követően a mérkőzés játékvezetője dönthet. Ebben az esetben az érintett klubok közti kölcsönös megegyezésben rögzítik az elhalasztott párharc új időpontját. Fontos tudnivaló, hogy erre legkésőbb két héten belül sort kell keríteni. A mérkőzés elhalasztása esetében a hazai klub csupán a játékvezetők útiköltségét köteles megtéríteni” – nyilatkozta lapunknak a döntést kommentálvaBor Bor Borbély Jenő, a területi szövetség titkára. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.