A Győr ott lesz a Final Fourban

A címvédő Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, a Ferencváros azonban a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól.A győriek kettős győzelemmel biztosították helyüket a Final Fourban, miután az idegenbeli 26:20-as sikert követően a negyeddöntő hazai vissza

A címvédő Győri Audi ETO KC bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe, a Ferencváros azonban a negyeddöntőben búcsúzott a sorozattól.

A győriek kettős győzelemmel biztosították helyüket a Final Fourban, miután az idegenbeli 26:20-as sikert követően a negyeddöntő hazai visszavágóján 30:28-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgoricát.

A győriek az idegenben kiharcolt hatgólos előny tudatában magabiztosan kezdhették a második mérkőzést, amelynek annak ellenére is az ETO volt az esélyese, hogy Tomori Zsuzsanna, a norvég Nora Mörk és a holland Cornelia Nycke Groot is hiányzott sérülés miatt. A norvég Stine Oftedal felgyógyult ugyan, de nem kockáztatták játékát.

A Győr kezdett jobban, de a Podgorica belelendült, és a 20. percben már három góllal vezetett. A hazaiak nyolc percig nem tudtak betalálni, de aztán – Görbicz magabiztosan értékesített heteseinek is köszönhetően – egyenlítettek és fordítottak.

A második félidőben is fej fej mellett haladtak a csapatok, az idő múlásával a magyar bajnok továbbjutását már nem fenyegette veszély.

„Félni ugyan nem féltünk az ellenféltől, de tudtuk, hogy kemény mérkőzésre lesz kilátás. Szívós csapattal találkoztunk, a Buducnost a hatvan perc alatt nem kevés problémát okozott nekünk. Nem a legszebb arcunkat mutattuk, de a küzdőszellemünk kifogástalan volt” – nyilatkozta Anne Mette Hansen, a Győr balátlövője.

A Final Fourban nem lesz másik magyar csapat, a Ferencváros ugyanis a hazai 31:29-es vereség után idegenben 32:22-re kapott ki a Rosztov-Dontól. A Rosztov-Don története során először jutott négy közé a BL-ben, ez a Ferencvárosnak 2002-ben sikerült legutóbb.

A Final Four sorsolását holnap rendezik Budapesten, a tornára pedig május 12-én és 13-án kerül sor a Papp László Sportarénában. (MTI, nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?