A Gubík-legénység diadala

Ipolyság |

<p>A mezőny legfiatalabb csapataként, a lévaiak 2003-ban született focistapalántái nyerték a diákcsapatok ipolysági tornáját.&nbsp;</p>

A zólyomiak és a lévaiak 2002-ben született játékosai kicsit kilógtak a sorból, a többiek viszont élvezetes, látványos és küzdelmes párharcokkal kedveskedtek a meglepően szépszámú közönségnek. A dobogón végzett alakulatok olyan focit mutattak be, amit olykor-olykor a felnőtt együttesek is megirigyelhetnének.„Hosszú ideje dolgozom a diákokkal, ám ilyen gondos szervezéssel még nem találkoztam. A házigazdák értékes díjakat, érmeket, sőt labdákat ajándékoztak a résztvevőknek, a vendéglátás pedig tökéletes volt. Védenceim mindenekelőtt elszántságukkal és magabiztos labdakezelésükkel lepték meg az ellenfeleket” – nyilatkozta lapunknak id. Gubík László, a tornagyőztes lévaiak edzője. „Ritkaság, de ezúttal valamennyi csapat vezetője és edzője is elégedett volt a három „Sz” kezdőbetűs játékvezető, Szekeres, Szikora és Szőllősy ténykedésével” – érvelt Urblík Norbert, a focitorna főszervezője. (áb)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?