A fodrásznő lövi a gólokat

Dunaszerdahely. Négy évvel ezelőtt kezdett el versenyszerűen futballozni a női I. labdarúgóligában játszó DRON Kisudvarnok gólzsákja, Árvai Renáta. Előbb a regionális bajnokságban, később pedig az országos élvonalban igazolta kivételes tehetségét.

Árvai Renáta (jobbról) Fogas Ferenc felvételeDunaszerdahely. Négy évvel ezelőtt kezdett el versenyszerűen futballozni a női I. labdarúgóligában játszó DRON Kisudvarnok gólzsákja, Árvai Renáta. Előbb a regionális bajnokságban, később pedig az országos élvonalban igazolta kivételes tehetségét. Az őszi idényben szinte minden bajnoki összecsapáson feliratkozott a gólszerzők közé. Renáta a listavezető Ižová (22) mögött jelenleg 19 találattal a góllista második helyén áll. Produktivitására természetes felfigyelt nemzeti együttesünk szakvezetője, František Urvay is. Előbb egy edzőtáborozáson tesztelte kiszemeltjét, majd az elmúlt hét szombatján zajló Svájc elleni barátságos mérkőzésen is pályára küldte a csallóköziek csatárát. Az újoncot hazaérkezése után élményeiről faggattuk. – A játékoskeret kedden délben Pozsonyban találkozott, onnét rövidke edzőtáborozásra Szencre utaztunk. A napfényes tavaknál három ízben gyakoroltunk, majd csütörtökön hajnalban útra keltünk. Thumban voltunk elszállásolva, az erőpróbára viszont Könizben került sor szombat délután. Ami azt illeti, nem tudtuk megszorítani a kontinensünk élvonalához tartozó helvéteket, 4:0-ra kaptunk ki tőlük. Ami engem illet, a 73. percben Ižovát cseréltem, s volt egy gólveszélyes lövésem. Sajnos, a labda csupán centiméterekkel szállt a felső léc fölé. A hajrában egy lepattanóra is lecsaptam, ám a svájci kapus résen volt, még időben hárítani tudott. Nagyon jó érzés volt válogatott mezben játszani, a társak is elfogadtak, buzdítottak. Arra számítok, hogy ott leszek majd a májusban sorra kerülő Ausztria-Szlovákia Eb-selejtezőn is. Addig azonban a hazai pályákon kell bizonyítanom, hogy kiérdemlem a válogatottságot – fejezte be összefoglalóját a huszonnégy éves dunaszerdahelyi fodrásznő, aki a női vonalon történelmet írt. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?