A britek és a csapatok

A szuperszombat (az a nap, amikor a legtöbb bajnokot avatták, szám szerint 25-öt) a britek számára is szuperül sikerült, összesen hat aranyat szereztek. Csakhogy amíg a Team GB nagyon szépen teljesít, a „GB teams”, azaz a csapatsportágakban induló hazai gárdák nem villognak.

A legtöbbet természetesen a futballválogatottaktól várták. A férfi csapat bizonyos értelemben már a játékok előtt csalódást okozott a népnek – azzal, hogy kimaradt a keretből David Beckham, meg azzal is, hogy az egyesült brit csapatban nem kapott helyet egyetlen skót vagy északír futballista sem, csak Anglia és Wales képviseltette magát. De ezen még valahogy felülemelkedtek volna a drukkerek, ha a negyeddöntőnél messzebbre jutottak volna a fiúk. Stuart Pearce együttese azonban a nyolc között búcsúzott – tizenegyesekkel, hogy másképp?

Nem jutott a négy közé a női futballcsapat sem (2:0-s vereség Kanadától), a többi csapatsportban pedig sokkal-sokkal siralmasabb a helyzet. Eddig csak a női röplabdások nyertek meccset (lapzárta után a női kosarasok is csatlakozhattak hozzájuk a még szintén nyeretlen brazilok ellen), minden mérkőzésüket elvesztették a férfi kosarasok, a férfi kézisek, a női kézisek, a férfi röplabdások, a női pólósok és a férfi pólósok is.

Kérdés, mi lesz ezeknek a csapatsportágaknak a sorsa Nagy-Britanniában az olimpia után – a női kézilabdacsapat mindenesetre már visszavonta a nevezését a 2013-as vb selejtezőiről, a vízilabda-válogatottak jövőjét pedig majd a novemberben szétosztandó támogatások összege határozza meg.

A nézők viszont hihetetlenül lelkesek, és próbálják megérteni a számukra ismeretlen sportágak lényegét. A kézilabdára nem mondják azt, mint az amerikaiak, hogy „egy nézhetetlen [csúnya szó] [csúnya szó] [csúnya szó]”, a férfi vízilabdameccs harmadik negyedében pedig már odáig fejlődtek, hogy nem ünnepeltek ujjongva, ha egy mellément lövés után a labda hátulról hozzáért a hálóhoz, mert az bizony nem gól.