A bírók nem voltak semlegesek

Dunaszerdahely. Hosszan tartó vitával ért véget kedden Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának fiú kosárlabdatornája. A vita tárgya a döntő mérkőzés volt, amit idén is, ugyan úgy, mint tavaly, a hazai és a pozsonyi csapat játszott.

Dunaszerdahely. Hosszan tartó vitával ért véget kedden Dunaszerdahelyen a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának fiú kosárlabdatornája. A vita tárgya a döntő mérkőzés volt, amit idén is, ugyan úgy, mint tavaly, a hazai és a pozsonyi csapat játszott. A rendkívül izgalmas összecsapás leggyengébb szereplői a bírók voltak, akik távolról sem álltak feladatuk magaslatán. „Mindenki alkosson saját véleményt, szerintem a bírók nem voltak semlegesek, de azért az ellenfélnek gratulálok.”– nyilatkozta a mérkőzés után Urban Péter, a pozsonyiak tanára. A hazaiak edzője nem látott semmi kifogásolnivalót a bírók teljesítményében. „Nem hiszem, hogy megkárosították volna a fővárosiakat, szerintem minden rendben volt ”– fejtette ki véleményét Kálmán Miklós.

Egyébként a torna jó hangulatban zajlott, amit a tornateremben lévő hangtechnika is segített. Sokkal érdekesebbekké, látványosabbakká tette a mérkőzéseket. A szervezéssel tehát semmi baj. Sőt az ebédszünetben – most először – hárompontos dobások versenye is volt, ami példás kezdeményezés.

Révész Ferenc, a gimibajnokság irányítója – akárcsak a többi jelenlevő tanár – szerint a színvonal növekedőben van. „Jobbak a mérkőzések, technikásabbak a játékosok, mint néhány évvel ezelőtt” – summázott az ipolysági tornatanár. Csupán az bántja egy kicsit, hogy kihalóban van a bajnokság korábbi szelleme. „Kilencvenháromban azzal a szándékkal hoztuk létre a gimnáziumok versengését, hogy találkozhassunk, majd utána beszélgethessünk a többi magyar diákkal és tanárral, élvezzük a kosárlabdát, vagy bármelyik labdajátékot. Azt látom, hogy ennek a szerepét átvette az eredményhajszolás, a győzelem utáni egyre nagyobb vágy.” (sd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?