A bíró is besegített a listavezetőnek

Gúta. Nagylapási siker (2:1) született Gútán a IV. liga két élcsapatának rangadóján, amelyre hatszáz szurkoló volt kíváncsi. A hazaiak teljesítményére rányomta bélyegét, hogy sérülés és eltiltás miatt öt meghatározó játékosuk hiányzott.

Gúta. Nagylapási siker (2:1) született Gútán a IV. liga két élcsapatának rangadóján, amelyre hatszáz szurkoló volt kíváncsi. A hazaiak teljesítményére rányomta bélyegét, hogy sérülés és eltiltás miatt öt meghatározó játékosuk hiányzott. „Példásan küzdött tartalékos együttesünk, végig kiegyensúlyozott csatát vívtunk a listavezetővel. Sajnos, a második félidő elején hat perc alatt kétszer inkasszáltunk, előbb védelmi hibát követően a gólgyáros Rebra nem hibázott, majd Čibík 16 méterről az alsó sarokba bombázott. Ezt követően elkeseredetten rohamoztunk, két alkalommal csatárunkat szabálytalanul szerelték a 16-oson belül, ám a bíró sípja néma maradt. A harmadik lerántást már tizenegyessel büntette, de ekkor csupán másodpercek voltak hátra... Egy biztos, a jó anyagi hátérrel rendelkező vendégek mindent megtesznek azért, hogy augusztustól a harmadik vonalban szerepeljenek” – mondta lapunknak Ferenc László, a gútaiak menedzsere. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?