A Barcelona ötödször, a Juventus hatodszor

KISS TIBOR NOÉ

A Juventus elleni 3:1-es győzelemmel megszerezte története ötödik BEK/BL-trófeáját a Barcelona, ezzel feljött az örökranglista harmadik helyére (holtversenyben a Bayern Münchennel és a Liverpoollal), a Real Madrid és az AC Milan mögé. Az öt elsőség közül négyet az elmúlt tíz évben szereztek a katalánok, ezzel egyértelművé vált, hogy a kétezres évek egyeduralkodója az FC Barcelona. Az elmúlt évek sikereit mi sem jellemzi jobban, mint hogy a Barca 2006 óta vesztes BL-döntőben nem szerepelt. Azaz, ha a csapat igazán összeállt, akkor az adott idényben nem volt ellenfele. „Az évszázad európai királyai” – írta a Barcáról a katalán lap, a Marca. Joggal.

S bár a Barcelona sikerkorszakát a legtöbben Pep Guardiolához hajlamosak kötni, Luis Enrique a harmadik edző, aki megőrizve a klub stílusát, a labdabirtoklásra alapuló taktikát, a tikitakát, csúcsra tudta járatni a csapatot. A korszak másik nagy egyénisége Lionel Messi, aki részese volt mind a négy nagy győzelemnek, s ez volt az ötödik alkalom, amikor a BL-sorozat gólkirálya lett. Igaz, ezúttal csak holtversenyben, hiszen rajta kívül Cristiano Ronaldo és a döntőben is eredményes Neymar is tíz találattal zárta a szezont.

A finálé egyébként nem Messi mérkőzése volt, az olaszoknak őt sikerült kikapcsolniuk. Csakhogy a Barcelonában szerepel még Neymar és Suárez is, ráadásul a fináléban az az Iniesta is remekül teljesített, aki az idei szezonban – finoman fogalmazva is – ritkán mutatott kiugró formát. A katalánok kis túlzással végig a kezükben tartották a mérkőzés folyását, és megérdemelten nyertek 3:1-re Berlinben. Első góljuk előtt – figyelem! – minden játékosuk a labdához ért, a 4. percben úgy tűnt, nagyon sima lesz a vége. Szerencsére nem lett az.

A második félidőben az olaszok a spanyol Morata góljával kerültek közelebb az ellenfélhez, s ekkor, 1:1-nél úgy tűnt, hogy Buffon elképesztő bravúrjai, amelyekkel a barcelonai vezető gól után életben tartotta a Juventus reményeit, sokat érhetnek. A fellelkesült olaszok a második félidő közepén jobban játszottak, vibrált a levegő. Végül a papírforma jött be, egy gyors Barcelona-akció mindent eldöntött, Buffon elsőre még kiütötte a labdát, de Suárez könyörtelenül bevágta. A harmadik gól, Neymaré, már olyan volt, mint egy hokimeccs záróakkordja. A 97. percben az összes olasz a Barca térfelére húzódott, s a kontra végén a brazil lezárta az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb fináléját.

A korszakos Barcelona mellett érdemes néhány szót ejteni a Juventusról is, amelyet éppen abban az évben (2006) soroltak vissza a Calciopoli nyomán a Serie B-be, amikor a Barcelona nagy európai menetelése megkezdődött. Az olaszok tíz év alatt építették újjá az egyesületet, és a Juventus hamar kivívta az abszolút elsőséget Olaszországban, klubmodellje egyben követendő mintát is jelent az olasz nagycsapatok számára. Lenne kinek tanulnia: jövőre a BL döntőjét a milánói San Siro stadionban rendezik, egy olyan szezonban, amikor – s ilyen az európai kupaporondon még sosem volt – egyik milánói klubnak sem sikerült kvalifikálnia magát Európába. A milánóiak mélyrepülése közben a Juventus új stadiont épített, és okos játékospolitikájával elérte azt, hogy az idei BL-döntőben – s ezt is kevesen gondolták volna – méltó ellenfelévé vált a Barcelonának.

S miközben Barcelona ünnepel, a vesztes olaszok pedig büszkék csapatukra, szomorú pillanatokat is tartogatott ez a berlini éjszaka.

Alighanem utoljára láthattuk Európában futballozni Xavit, akit Luis Enrique a hajrában cserélt be Iniesta helyére. A 35 éves középpályás 1998 óta szerepel Barcelonában, ahol 767 tétmérkőzésen lépett pályára. Ez volt a 25. trófeája a klubbal, nyártól a katari Al Szaddnál folytatja. Hiányozni fog.