<p>Hosszú Katinka kontra Gyárfás Tamás, Lévai doppingügye és a Myjava kilépése.</p>
2016 sportbotrányai
Hosszú Katinka kontra Gyárfás Tamás
Hosszú Katinka januárban kezdte meg harcát a Magyar Úszószövetség szerinte inkompetens vezetése ellen: sajtótájékoztatón tépte szét a neki ajánlott 12 millió forintos támogatási szerződést, s azt kérte, hogy ezt a pénzt inkább a fejlesztésekre fordítsák. Az első botrányt még Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke és Kiss László szövetségi kapitány is túlélte – végül utóbbit elsodorta a napvilágra került nemi erőszak ügye, és Gyárfás sem érte meg az év végét az elnöki székben. Az Iron Lady immár háromszoros olimpiai bajnokként ismét felhívta a figyelmet a szövetségben uralkodó hiányosságokra, és nyílt levélben lemondásra szólította fel Gyárfást. Hosszúhoz csatlakozott Gyurta Dániel és Kapás Boglárka, valamint több más Európa-bajnok úszó. Gyárfás végül november 30-án lemondott.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260843","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 433px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Lévai István doppingügye
Nem lehetett ott a riói olimpián Lévai István birkózó, mert szervezetében meldoniumot találtak. A Magyarországról honosított, szlovák színekben Európa-bajnoki címet is szerző Lévai február 22-én Dániában és március 4-én Szlovákiában is pozitív mintát produkált. A 25 éves birkózó azt állította decembertől már nem szedte a szert, amely január elsejétől szerepel a tiltott szerek listáján. Először úgy tűnt, a világban előforduló többi meldoniumos esethez hasonlóan őt is felmenthetik, később azonban kiderült, az eredetileg hittnél nagyobb mennyiségben lehetett jelen a szervezetében a szer, illetve a meldonium mellett más anyagot is találhattak a mintájában. Az ügy a Szlovák Birkózószövetségben is nagy port kavart, Lengyel Ferenc elnök (Lévai edzőjének, Lengyel Károlynak a testvére) végül lemondott.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260844","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 415px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Lochte a benzinkúton
Ryan Lochte amerikai úszó Rióban aranyérmet nyert a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként, ám nem erről marad emlékezetes számára az olimpia. Egy társával közösen megrongált egy riói benzinkutat, majd a rendőrségen azt hazudta, hogy fegyveresek támadtak rájuk. Utólag kiderült, hogy a benzinkút személyzete fogott fegyvert az úszókra, mert nem akarták megtéríteni az okozott kárt. Tíz hónapra tiltották el.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260845","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
A Myjava kilépése
Néhány nappal karácsony előtt bombaként hatott a szlovák labdarúgásban, hogy a 6. helyen álló Spartak Myjava kilép a Fortuna Ligából. Az erdőháti együttes vezetői számára az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a Slovan elleni hazai meccs után a fegyelmi bizottság szerintük túl szigorúan büntette meg őket. Pavel Halabrín klubelnök azonban hangsúlyozta, már korábban is gondolkodtak a kilépésen, mert már nem örömmel, hanem méreggel mennek a mérkőzések előtt a stadionba. Halabrín szerint a szlovák futballban a hivatalnokok dirigálnak, akik nem értenek a futballhoz. A kilépés azt jelenti, hogy a Myjava a Fortuna Liga aktuális idényének a kiesője, a játékosok – Radványi Miklós vezetőedzővel együtt – új munka után nézhetnek… A kilépés az utánpótláscsapatok és a B csapat működését nem érinti.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260846","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 399px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
A Borčice kilépése
Egy váratlan kilépés a II. liga mezőnyét is érintette: áprilisban a nyugati csoport alapszakaszának győztese, a felsőházban azonban gyengébb eredményeket produkáló Borčice lépett ki a bajnokságból. A tulajdonos és egyben polgármester Anton Fabuš hangsúlyozta, nem anyagi okokból döntött így, egy számlakivonatot is nyilvánosságra hozott, amely szerint az egyesület számláján csaknem 175 000 euró volt. A Borčice jelenleg a IV. ligában szerepel.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260847","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 402px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Balhé Marseille-ben
A labdarúgó Eb angol–orosz összecsapása előtt szinte háborús övezetté változott a mérkőzésnek otthont adó Marseille városa, a két ország drukkereinek zavargásaiban több mint negyvenen sérültek meg, ketten közülük súlyosan. A stadionban az oroszok petárdákat hajigáltak, az UEFA felfüggesztett kizárással sújtotta az orosz válogatottat.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260848","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 443px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Kližan kontra STZ
A legmagasabban jegyzett szlovák férfiteniszező összetűzésbe került a Szlovák Teniszszövetséggel, mert sérülésre hivatkozva nem utazott el az ausztráliai Davis-kupa-meccsre, egy nappal később viszont már pályára lépett. Kližant megbüntette a szövetség, erre a szókimondásáról ismert játékos a Facebookon ecsetelte, szerinte mit csinál rosszul az STZ.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260849","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 445px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Allardyce bukása
Mindössze 67 napig irányította az angol labdarúgó-válogatottat Sam Allardyce, aki az Eb után vette át a nemzeti csapat vezetését. Abba bukott bele, hogy a Daily Telegraph feltáró riportsorozatában az álruhás riportereknek tanácsokat adott arra, hogyan tudják kijátszani a szövetség szabályzatának bizonyos pontjait a játékosok birtoklásával kapcsolatban.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260850","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 399px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
A szlovák válogatott focisták ügyei
A szlovák labdarúgó-válogatott kiharcolta a továbbjutást a csoportból az Európa-bajnokságon, azonban a sikeresnek mondható kontinensviadal után kezdtek megromlani a viszonyok a csapaton belül. Miroslav Stoch a hazafelé tartó repülőn összetűzésbe keveredett Ján Kozák szövetségi kapitánnyal, többet nem is hívták be a válogatottba. Az októberi válogatott meccsek előtt ifjabb Vladimír Weisst letartóztatták ittas vezetés gyanúja miatt, bár a játékos állítja, nem ő vezette az autót. A futballisták közben az újságírókkal is ellenségesen viselkednek, a mérkőzések után többen nem nyilatkoznak (például a csapatkapitány Škrtel), Kozák pedig életvezetési tanácsokat osztogat nekik, például, hogy ha elégedetlenek a munkájukkal, akkor ez ne a cikkeikben mutatkozzon meg, hanem kérjenek fizetésemelést.
[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"260851","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Az orosz doppingbotrány
Az orosz atléták nem indulhattak el a riói olimpián, a paralimpián pedig egyetlen orosz sportoló sem vehetett részt az egyre gyűrűző doppingbotrány következményeképp. Az úgynevezett McLaren-jelentés szerint Oroszországban 2011 és 2015 között harminc sportágban 643 esetben alkalmazták a pozitív teszteredmények leplezését szolgáló rendszert. A nyomozás feltárta, hogy több mint ezer orosz sportoló – nyári és téli olimpikon, valamint paralimpikon – érintett az állami szinten támogatott doppingbotrányban. A csalások többek között a 2012-es londoni nyári és a 2014-es szocsi téli olimpiához, valamint a 2013-as moszkvai atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódóan történtek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 28 orosz sportoló ellen fegyelmi eljárást indított a szocsi játékokon elvégzett doppingvizsgálatokkal összefüggésben, mert fennáll a gyanú, hogy a mintákat manipulálták. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.