114. nap

Ez az olimpia már száztizennégy napja tart. Ebben egészen biztos vagyok. Távolról rémlik, hogy voltak dolgaim otthon, amik nem az olimpiával kapcsolatosak, de szerintem a kétszázharminckettedik napon már nem fogok rájuk emlékezni. Elvégre mindig is olimpia volt és olimpia lesz, amióta és ameddig világ a világ.

Az olimpia is csak olyan, mint bármelyik más verseny, szokták mondani önmaguk megnyugtatására a sportolók, s bizonyos tekintetben igazuk van. Sportolói szempontból az olimpia leginkább körítésében különbözik egy világbajnokságtól, az ellenfelek ugyanazok, a verseny menete ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló, a sportolónak ugyanazt kell csinálnia, mint máskor.

Az újságíró más tészta. Az újságíró korábban soha nem tapasztalt kihívásokkal találja szembe magát az olimpián. Az első és legfontosabb feladata, hogy klónozza magát. Ha ez valamiért mégsem jön össze, akkor kénytelen aprólékos terveket készíteni. Az A verzió az ideális forgatókönyv, amelyben egyik busz sem késik, és semmi váratlan nem jön közbe. A B verzió kissé pesszimistább, amely számol néhány közlekedési problémával és egy váratlan eseménnyel. A C verzió pedig a földtől elrugaszkodott terv, melybe a meglepetésérmeket és azt a repülő csészealjat is belekalkulálták, amely segítségével a normál esetben egymástól minimum 40, de inkább 55 percnyire lévő A és B pont közötti távolságot potom 3 perc alatt meg lehet tenni.

Ezek a tervek mind nagyon hasznosak lesznek a későbbiekben. Vagy nem. Mert a dolgok mindig kicsit másképp alakulnak. Akit döntőbe várunk, nem jut be. Akitől sima kiesést várunk, éremért harcol. A busz, amit várunk, nem jön, a busz, amit nem várunk, bezzeg jön.

És minden juszt is egyszerre van: Ungvári döntője, Barteková döntője meg a vízipólómeccs is – ez pedig már tényleg érthetetlen, ebbe a száztizennégy napba sokkal egyenletesebb eloszlásban is belefértek volna…