Silókukorica és cirok

A kérődző állatok tömegtakarmány-ellátásában nélkülözhetetlen a silókukorica. Bár fehérjében a kukorica szegényebb, nagy tömeget adó eleséget biztosít. Mivel a teljes növény betakarításra kerül, így hektáronként másfélszer annyi nyersanyagot nyerünk, mint amennyi szemtermesztéskor várható. A silókukorica termesztése a szemestermesztésétől a hibridek megválasztásában, a tőállományban, a betakarítás idejében, módjában és tárolásában tér el. Minden kukorica melegigényes, viszonyt a silókukorica olyan területen is termeszthető, ahol a csövek már késve érnek. Talajigénye szinte azonos a szemeskukoricáéval.

Kedveli a középkötött, gyorsan felmelegedő, mély termőrétegű földeket. A korai hibridek homokos talajon is vethetők, de sülevényes futóhomokon a termesztés nem ajánlott. Az első évben termesztett silókukorica alá a szemeskukoricára alkalmazott tápanyag-mennyiség az irányadó. A következő évben 20-30 százalékkal kell megnövelni az NPK műtrágya mennyiségét.

Azok a jó silókukorica hibridek, amelyek nagy szártermést adnak és jól tűrik a tőszámsűrítést. Mivel a szilázs tápértékének közel 70 százalékát a cső adja, célszerű a nagy szemtermést adó, zöld száron érő hibrideket vetni.

Kivételt képez a zöldtakarmányozásra szánt misling, melynél a gazdák leginkább a rövid tenyészidejű 100 napos kukoricát választják. Az utóbbi időben elterjedt a silócirok-silókukorica együttvetése. Kelés és fejlődés során a kukorica védi a vontatottabban fejlődő cirkot, a cirok pedig nagyobb életteret biztosít a kukoricának. Általában 2 sor cirok mellé 2 sor kukoricát vetnek. Augusztus végén, szeptember elején kell betakarítani, majd 2-2,5 centiméteres nagyságra szecskázni. Silózásra a 200-600-as FAO számú éréscsoport alkalmas. (agr-sz)