Sport

Ricardo Chéu lett a Spartak edzője

A portugál Ricardo Chéu lett a nagyszombati Spartak labdarúgóklub új vezetőedzője. A korábban Senicán tevékenykedő szakember Michal Ščasnýt váltja a kispadon.
Bőd Titanilla

2019. június 9. 14:30

cheu
Ricardo Chéut ősztől nem a senicai, hanem a nagyszombati zászlócska mögött látjuk majd (TASR-felvétel)

Ščasný tavaly nyáron érkezett Nagyszombatba Radoslav Látal asszisztenseként, januártól pedig, amikor gyakorlatilag a teljes klubvezetés lemondott, és az edző is távozott, ő irányította az együttest. A nagyszombatiak címvédőként nem jutottak be a bajnokság felsőházába, végül 7. helyen végeztek, viszont a Slovnaft Cupban kupagyőzelemmel vigasztalódtak.

A 38 éves Ricardo Chéu januárban érkezett Szlovákiába, korábban csak portugál csapatokat vezetett, illetve az olasz harmadosztályban szereplő Rieti együttesét irányította. A kiesőjelölt Senicát magabiztosan bent tartotta a Fortuna Ligában, a kupában pedig egészen az elődöntőig jutottak az erdőhátiak, ahol épp a Spartak búcsúztatta őket.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Monika Jankovská

Jankovská nem ismert be mindent, de Ficoról és másokról is vallott

Zuzana Čaputová

Čaputová: A magyar és a lengyel álláspont sértheti Szlovákia érdekeit

Deáki

A túlélésért küzd a családi panzió

Boris Kollár

Pénteken hazaengedik a kórházból Boris Kollárt

színház

Nehéz feladat a műsor összeállítása

köhögés

Nem betegség, hanem tünet a köhögés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.