Remišová: Kérvényezhetik az önkormányzatok az uniós projektet pótfinanszírozását

Koltleba feljelentette Remišovát
Pozsony |

Az építkezési anyagok drágulásának ellensúlyozására szerdától kérvényezhetik az önkormányzatok az uniós projektet pótfinanszírozását – jelentette be szerdán Veronika Remišová (Za ľudí) fejlesztésekért felelős miniszterelnök-helyettes. Hozzátette, hogy több száz projektet sikerül ezzel megmenteni az Integrált Regionális Operatív Programban (IROP).

Remišová közölte, hogy ezt az előre nem látható helyzetet az uniós alapokról szóló törvény módosításával sikerült megoldani. Az egyik program, amelyben az önkormányzatok pályázhatnak, a befektetési, régiófejlesztési és informatizációért felelős minisztériumhoz (MIRRI) tartozó IROP.

A miniszterelnök-helyettes szerint mintegy 625 projekt pótfinanszírozásáról van szó, összértékük 585 millió euró. Albert Németh, az IROP vezérigazgatója hozzátette, ezek azok a projektek, amelyeknél a legnagyobb az esély a megvalósításra, és 2020. március 12-e után lett meghirdetve a kiértékelésük.

Remišová elmondta, elsősorban iskolákkal kapcsolatos projektekről van szó, továbbá kerékpárutakról, szociális szolgáltatásokról és zöldterületek létrehozásáról. Figyelmeztetett, hogy csak a ténylegesen költségnövekedésre vonatkozik a pótfinanszírozás, a felelősség az önkormányzatoké, és minél hamarabb adják be a kérvényeket.

Németh elmondta, két forrásból fedezik a költségeket. „Az EU-s költségvetésből kapott pótlólagos összegeket használjuk fel, valamint a korábbi közbeszerzések során megtakarított összegeket” – magyarázta.

Az önkormányzatnak kérvényeznie kell a projekt módosításának végrehajtását és kimutatást kell készítenie az egyes tételekről. „Ezután a kérvényeket elbírálják és sor kerülhet a pótfinanszírozásra” – tette hozzá Remišová. Olyan megdrágult építkezési anyagokra és nyersanyagokra lehet pótfinanaszírozást kérni, amelyek szerepelnek a Statisztikai Hivatal által közzétett anyagban, az összeg a pályázat teljes költségvetésének maximum 20%-a lehet – tette hozzá Németh.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?