Hollandiában letartóztattak két férfit, akik a gyanú szerint az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni

A házában robbantotta volna fel a képviselőt az Iszlám Állam

Hollandiában letartóztattak két fiatal férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet által ellenőrzött területre akartak eljutni, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz – jelentette az NlTimes című holland hírportál az ország főügyészségének beszámolóját idézve.

A 21 éves, Utrecht környékén lakó  fiatalembereket májusban vették őrizetbe, ám az ügyészség csak most jelezte, hogy terrorizmussal gyanúsítják őket. Egyikük ügyében hétfőn tartanak bírósági meghallgatást.

A hivatal tájékoztatása szerint az egyik gyanúsított Utrechtben megrongált több mint 90 sírt is, vélhetően ideológiai alapon, a háborúban meghalt hollandok emléknapján, illetve Hollandia második világháborús felszabadulásának ünnepén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?