Zajlik az 1956-os ünnepségsorozat Kassán

Javában zajlik az 1956-os forradalom 60.

Javában zajlik az 1956-os forradalom 60. évfordulójára rendezett kassai emlékünnepség.

Kassa

Magyarország Kassai Főkonzulátusa, illetve a Csemadok Kassai Városi Választmánya együttműködéséből megvalósult 1956 – A szabadságért és függetlenségért című emlékkiállítást még a hétvégén megnyitották a Kaszárnya-Kultúrpark galáriájában, a Keresztmetszetek című tárlat ma nyílik meg, valamint A kor, amelyben élünk, és A berni követ című filmet is ma mutatják be. A programsorozat két részből áll. A rendezvény a roll-up tárlattal indult, a második rész egyik programja pedig ma délután 16.30-kor a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál cseh–szlovák és magyar filmbemutatója. A vetítésen az alkotók is részt vesznek, a vetítést követő találkozón a közönség is kérdezhet a filmről. Kolár Péter, a Csemadok kassai alapszervezetének elnöke elmondta, egyre nagyobb teret kapnak Kassán az 56-os rendezvények. „Kiemelném a Magyar Állami Operaház október 23-i gálaestjét, és az október 30-án, II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 110. évfordulóján megrendezendő A fejedelem című rockoperát, az előadás a Grand színházban lesz” – zárta Kolár Péter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?