Vitorlással II. Rákóczi Ferenc nyomában

A főhajtás, az akkori események felelevenítése, tájékoztató előadások szervezése mellett célja a vitorlázás népszerűsítése is.

Gyerekkori emlékek

„Nem egyik napról a másikra született a vízi túra gondolata – kezdte a történetet Poór József. – II. Rákóczi Ferenc személye gyerekkoromtól végigkísér. Szülőfalum, Réte határából rálátni a nagyszombati dombságra, ahol Siegbert Heister császári generális seregeivel ütköztek meg a kurucok. Keresztanyámtól és másoktól sok történetet hallottam a kuruc időkről, ezeket úgy szívtam magamba, mint a szivacs. Barabás Tibor Rákóczi hadnagya című műve is szorosan kötődik falunkhoz, azt is többször elolvastam. Jóval később magam is írni kezdtem, a hobbimból adódóan egyebek mellett a vitorlázásról, illetve olyan magyar, szlovák, cseh és lengyel személyiségekről, akik nagyobb tengeri, sőt világ körüli hajóutakat tettek meg. A sorsom úgy alakult, hogy én is részese lehettem kisebb és rázósabb utaknak, de én nem vitorlázó, hanem vándorlelkű emberré értem.

Mostanra, közelebb a hetvenhez, mint a hatvanhoz, érett meg bennem a gondolat, hogy mindazt a tudást, tapasztalatot, amit eddigi életem során íróként, vitorlázóként, hajóépítőként szereztem, valahogyan ötvözzem. Ez a belső késztetés szülte a mostani utat.”

Gdansktól Rodostóig

Rákóczi a szatmári béke (1711. április 30.) után külföldi támogatók keresésére indult, és Lengyelországból, Gdanskból a Balti-tengertől elindulva az Északi-tengeren, a La Manche csatornán át a Szajna folyó mentén jutott Párizsba. Majd 1717-ben, innen tovább, inkognitóban, Törökországba: először szárazföldön, majd a Rhône folyón délnek Marseille-be, a Földközi-tengeren Karthágó térségében irányt váltva a Krétai- és az Égei-tengeren, a Dardanellákon és a Márvány-tengeren át, míg végül 1718 januárjában találkozott II. Ahmed török szultánnal, aki később Rodostót (Tekirdag) jelölte ki a magyar vendégek székhelyéül. Poór Józsefék visszafelé mennek időben és térben: október végén Pozsonyból indultak saját építésű Zsuga nevű vitorlásukon, egyelőre Komáromig jutottak, az időjárás ugyanis nem teszi lehetővé, hogy télen folytassák útjukat a Dunán. Ezért a hajó (amelynek neve nem a kártyázásra, hanem Poór József két lányára, Zsuzsannára és Gabriellára utal) a telet a komáromi Marina-Alt kikötőben tölti (a tulajdonosnak köszönhetően illetékmentesen). Tavasszal a Dunán lehajózva a Fekete-tengerből a Boszporuszon át érik el Rodostót, és innen az előbb ismertetett útvonalon folytatnák kalandjukat.

Segítők és támogatók

„Egy ilyen hosszú és igényes út megszervezése, kivitelezése elképzelhetetlen segítők nélkül – magyarázta az ötletgazda. – Köszönet azon mátyusföldi önkormányzatoknak, amelyek lehetőségükhöz mérten besegítettek. Mindenképpen meg kell említeni Karol Hučkót, aki nemcsak a hajó felkészítésében volt segítségemre, hanem velem is tart az úton, vagy legalábbis bizonyos szakaszain, és Tankó Lajost, aki a motor szerelésénél nélkülözhetetlen. Nagy öröm számomra, hogy a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség vállalta a védnökséget a projekt felett. Közreműködésükkel megszólítjuk az útba eső magyar cserkészszövetségeket, a tervünk ugyanis, hogy rövidebb szakaszokon a cserkészek is elkísérjenek bennünket. A szlovákiai szakaszon ennek megszervezésében Asztalos Zoltán, a szövetség vízi szakosztályának vezetője nyújt segítséget. Üdvözölte utunkat Szöllőssy Vágó János, a magyarországi vízicserkészek parancsnoka, aki nagyra értékelte az iskolai beszélgetés-sorozatot és a vitorlabontást is. Mivel Törökországban tavaly rendkívüli állapotot vezettek be, amit máig nem oldottak fel, több idő és lehetőség maradt a projekt hazai és külföldi megismertetésére, népszerűsítésére.”

Kicsiknek mesél az útról

Poór József óvodákban, iskolákban tart előadásokat a vitorlázásról, Rákócziról, valamint a visegrádi országok karizmatikus, földkerülő, színes egyéniségű vitorlázóiról, akiknek történeteit Vizek hátán, szelek vállán című, idén megjelent könyvében gyűjtötte egy csokorba; szívesen tesz eleget további felkéréseknek is. Több iskola diákjai a gyakorlatban is megtapasztalhatták már a vitorlázás szépségeit a Zsugán, mégpedig a környékbeliek által csak Kaszkádinak nevezett vágkirályfai duzzasztónál, ami nagyban köszönhető a kikötő tulajdonosa pozitív hozzáállásának. Poór József emléktúrája mellé állt a Szlovákiai Magyar Írók Társasága is, amelynek elnöke, Hodossy Gyula e szavakkal ajánlja a tervezett utat bemutató beszélgetést: „A gondolat, hogy Közép-Európában élő, különféle állampolgárságú cserkészekkel Pozsonyból lehajóznak a Dunán, ki a tenger menti városokba, Rodostóba és további emlékezetes helyekre, amatőr körülmények között, de professzionálisan megépített vitorlással, korunk összetett helyzetében elgondolkodtató kezdeményezés. Főleg, amikor azzal a céllal indulnak útra, hogy II. Rákóczi Ferenc állhatatos kitartása példáján ők a szeretet és a béke, az összetartozás és a tolerancia mátyusföldi, tágabb értelemben szlovákiai magyarok és szlovákok üzenetét röpítsék szét a világban élő magyarokhoz és nem magyarokhoz.”

Az első gól

A tél az útra való készülődés, a népszerűsítés jegyében telik.

„Az elmúlt rendszerek politikájának következményeként a víz, a hajózás mai magyar közgondolkodásunkból kitörlődött. Holott a víz, a tenger mindig nemzetközi, s a magyar múltban nem kis fontosságú és rangú dolog

– mutatott rá Poór József. – Már nem vagyok fiatal, egészségi gondjaim is vannak. De belevágtam, mert győzni is csak az első gól után lehet! Ha pedig esetleg fel kellene adnom, úgy érzem, valakik nélkülem is folytatják a túrát, és sikerül Pozsonyból indulva eljutni Rodostóig, majd onnan II. Rákóczi Ferenc nyomában egészen Gdanskig hajózni.”