Vidékfejlesztési tervek a Csilizközi Mikrorégióban

Nagymegyer. A Csilizközi Mikrorégióban alakuló Leader-akciócsoport leendő tagjai, illetve a társulás képviselői tartottak találkozót Nagymegyeren. A kistérséget 11 település alkotja, 10 falu (Balony, Bögellő, Ekecs, Kulcsod, Csilizradvány, Medve, Csiliznyárad, Szap, Padány és Csilizpatas) és Nagymegyer városa.

Nagyszombat megye felhívására a mikrorégió sikeres pályázatot dolgozott ki, ennek köszönhetően anyagi támogatásban részesült, amit a Leader program megalapozására fordíthat. Az éppen folyamatban lévő előkészítő szakasznak február végég le kell zárulnia, az elkövetkező hónapok feladatai közé tartozik a résztvevő települések képviselőiből álló akciócsoport létrehozása, valamint a régiófejlesztési stratégia és terv kidolgozása.

A Leader az Európai Unió egyik legsikeresebb közösségi programja. Azzal a céllal indult a 90-es évek elején az EU 15 tagállamában, hogy megállítsa az elszegényedő vidéki térségek további leszakadását. A Leader nem „felülről” meghirdetett célokra készülő helyi projekteket jelent, hanem az „alulról” jövő helyi kezdeményezések megvalósítását támogatja. A nyertes helyi közösségek az EU-tól lehívható pénzek felhasználásáról helyben, saját maguk dönthetnek, annak érdekében, hogy a vidék sorsáról valóban a vidéken szülessenek döntések. Érdekessége a programnak, hogy az önkormányzatok, a vállalkozói és a civil szféra összefogását ösztönzi. A kidolgozott tervek alapján győztes mikrorégión belül a helyi döntéshozók a saját pályázati kiírásaiknak megfelelően nemcsak non-profit szervezeteket, hanem kisvállalkozásokat, magánszemélyeket is támogathatnak. Szlovákiában a Leader még gyerekcipőben jár, Magyarországon a program már 2005-ben elindult. Az elmúlt években szerzett értékes tapasztalatokat a nagymegyeri találkozóra egy sikeres Pest megyei kistérség, a Tápió-vidék képviselői hozták el. Varró István, Tápiógyörgye polgármestere egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a kistérségeknek ki kell találniuk önmagukat, eközben pedig nem a hiányosságokat, hanem a pozitívumokat, a meglévő, továbbfejleszthető értékeket érdemes hangsúlyozni. Mint mesélte, a Tápió-vidéken a Leader program gerincét két gondolat alkotta: egyrészt a természeti, turisztikai, kulturális értékek fejlesztése, másrészt pedig a természetvédelmi területek megőrzése és bemutatása. Ezen belül fontos volt a kistérség egységes arculatának kialakítása, valamint a helyi gazdaságok piacra jutásának a segítése. Varró István azt is hangsúlyozta, a program csak ott képes működni, ahol nem telepszik rá a bürokrácia és a politika – az önkormányzatoknak meg kell érteniük, hogy a Leaderből származó forrásokból nem lehet utakat építeni, csatornázni, mert nem erről szólnak. A projekt nem is biztosít olyan összegeket, amelyek nagy infrastrukturális beruházásokat tennének lehetővé, a célja kifejezetten a kisebb, kiegészítő jellegű projektek támogatása.

Azért a tét így sem kicsi. A mezőgazdasági minisztérium az ütemterv szerint nyár elején írja ki azt a pályázatot, amely a konkrét pénzcsomagok leosztásáról szól. Előzetes információk szerint egyenként több tízmilliós nagyságrendű öszszegekről lehet szó. Ha a Csilizközi Mikrorégió akciócsoportja ütőképes és győztes tervvel áll elő, a kistérség megalapíthat egy központi Leader-irodát, amely a továbbiakban a megítélt összegre saját pályázatokat hirdethet. A verseny egyébként éles, hiszen Nagyszombat megyében 10 regionális szövetség kezdte el az előkészítő munkát, támogatást pedig valószínűleg csak három-négy térség kaphat. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?