Verhetetlen deméndiek

Deménd. A lévai területi bajnokság újonca nem kis meglepetésre az őszi idényben minden vetélytársát megelőzve, három pont előnnyel várja a bajnoki küzdelemsorozat tavaszi folytatását.

Székely (világos mezben a labdával) is deméndiek kulcsemberei közé tartozott az őszi idénybenPrommer Dávid felvételeAz őszi idényzárót megelőzően a deméndiek kertelés nélkül kinyilvánították: nem az ilyenkor szokásos bentmaradást, hanem a feljutást tűzték ki célul. A keretben nem került sor nagyobb horderejű változásokra. Csupán Bálint és Smiknya távozott, helyükbe a Németországot is megjárt Dvorakovič és a zselízi Straňák érkezett. A csapat 39 esztendős edzője, Lebocz Péter tavaly nyáron vette át az ambiciózus együttes irányítását. Első nekifutásra bajnoki címhez vezette csapatát, amely egyébként remekbe szabott sorozattal büszkélkedik. 2003. áprilisától egymást követő 53 (!) bajnoki találkozón nem talált legyőzőre. „Az őszi szezonban sem tudtak bennünket ellenfeleink térdre kényszeríteni. Erre még a legnagyobb riválisok, a garamszentgyörgyiek és az óbarsiak is képtelenek voltak. Tizenöt mérkőzésünkből tízet megnyertünk, öt találkozónk pontosztozkodással ért véget. Kiválóan zárt a védelmünk, 15 összecsapáson csupán 7 gólt kaptunk. Megbízhatóan hárító kapusunk, Šipoš hálója 368 percen át érintetlen maradt. Sajnos, nálunk hiánycikknek számítanak a gólveszélyes befejező csatárok. Legeredményesebb góllövőnknek holtversenyben hat találattal a Martin Hudec-Pastierovič kettős bizonyult” – hangzott a deméndi sikerkovács gyorsmérlege, aki játékosként a lévaiak mezében érte el legnagyobb sikereit. A listavezető mezében az értékelt időszakban összesen 18 labdarúgó avatkozott játékba. Közülük csupán Šipoš volt kihagyhatatlan, aki minden mérkőzésen az elejétől a végéig pályán volt. Mészáros, Székely, Páchnik és Nanias 14 meccsen kapott lehetőséget. „Šipoš volt a kollektíva legjobbja, rajta kívül még Gunič, Dvorakovič, Székely, Mészáros és Gyepes teljesítménye emelkedett jóval az átlag fölé. A középpályás alakzatban menet közben változtatnom kellett. A negyedik forduló után Šereš búcsúszó nélkül odébbállt, Pintér pedig kulcscsonttörés miatt kényszerpihenőre szorult. Leginkább a garamkelecsényiek, palástiak, hontfüzesgyarmatiak és a garamszentgyörgyiek elleni találkozón mutatott játékkal voltam elégedett. A Berekalján és Hontvarsányban lejátszott találkozókon viszont csalódást okoztunk a nézőknek. Visszapörgetve a futballősz mozaikkockáit elmondhatom, akár négy ponttal is többet szerezhettünk volna – folytatta szakmai értékelését Lebocz Péter, aki a múltban Fegyverneken és Hontvarsányban is edzősködött. A Ján Prommer elnök irányításával működő, zömmel vállalkozók alkotta vezetőség megteremtette a színvonalas szakmai munka, az eredményes szereplés anyagi-műszaki feltételeit. Tavaly bővítették, újra füvesítették a pályát. A téli felkészülést illetően is kész tervekkel rendelkezik az edző. Január 8-án, tornateremben kezdjük el a téli tortúrát, melyet edzőtáborozás is színesít. A holtidényben hat előkészületi találkozóra is sor kerül, ezeken magasabb osztályban játszó csapatok ellen mérjük össze tudásunkat. Négy-öt jó képességű labdarúgóval szeretnénk megerősíteni a játékosállományt, hogy ennek révén is elérjük kitűzött célunkat” – vázolta fel a folytatás legfontosabb mozzanatait Lebocz Péter.

Éllovas a számok tükrében

Hazai mérkőzések: 7 6 1 0 23:4 19

Idegenben: 8 4 4 0 14:3 16

Legjobb góllövők: 6–6 Martin Hudec, Pastierovič; 5 – Kluka; 4 – Nanias, Székely

Mindegyik találkozón szerepelt: Šipoš (csere nélkül)

Lapok száma: 2 piros (Martin Hudec, Gunič) – 31 sárga

Tizenegyesek: 7/7 (javukra) – 0 (ellenük)

Balhátvéd lett a gólveszélyes „Benéből”

A deméndiek csapatának egyik erőssége, Mészáros László élvonalbeli szerepléssel is büszkélkedhet. Dušan Radolský zsolnai edzősködése idején a zöld-sárgák mezét viselte. A Bene becenévre hallgató gólveszélyes csatár a területi bajnokság éllovasánál, meglepetésre, a balhátvéd posztján szorgoskodik. „A szerepcserére még a 2003/2004-es bajnoki évfolyamban, Lebocz edző javaslatára került sor. Az egyik nehéznek ígérkező mérkőzés előtt arra kért, játsszak balbekket. Teljesítettem kérését. Alighanem jól láttam el feladatomat, hiszen ottragadtam” – értesültünk az átképzés hátteréről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?