Vége az elhúzódó pernek

Berzéte/Rozsnyó. Kardos Ferenc, Rozsnyó polgármestere a legutóbbi képviselő-testületi ülésen bejelentette, Berzéte nem pereskedik tovább Rozsnyóval a Bak nevű területrész birtokviszonyának megállapítása ügyében, amely a város határában van, azonban Berzéte kataszteréhez tartozik.

Berzéte/Rozsnyó. Kardos Ferenc, Rozsnyó polgármestere a legutóbbi képviselő-testületi ülésen bejelentette, Berzéte nem pereskedik tovább Rozsnyóval a Bak nevű területrész birtokviszonyának megállapítása ügyében, amely a város határában van, azonban Berzéte kataszteréhez tartozik. Ezzel a döntéssel egy többéves huzavona ér véget, amely még a 90-es évek elején kezdődött. Gáspár Pál, Berzéte megbízott polgármestere hozzátette, a munkahelyek megtartása az egyik fő oka a határozat meghozatalának. Rozsnyó Berzétével szemben ugyan elvesztette a harcot a területért, de amikor már vesztésre állt, a szóban forgó telken álló ingatlanokat a városi részvénytársaság tulajdonába helyezte. A részvénytársaság pedig egy harmadik személynek, a Mayser nevű német cégnek adta el a területet. Emiatt Berzéte 1998-ban bíróságra adta az ügyet. Egy kassai ügyvédi iroda véleménye szerint a város becsapta a befektetőt, ráadásul más céggel kötött adásvételi szerződést, nem azzal, amelyet a testületi határozat megnevezett. A cég, mit sem sejtve a területjogi vitáról, 6 millió koronáért megvásárolta a területet, ahol 40 munkahelyet létesített, és mintegy 30 millió koronát fektetett bele a vállalkozásba. A cég egyébként százszázalékos leányvállalata a Zechtbauer München nevű vállalatnak, amely a német Mayser tulajdonosa is. Gömörben azért telepedett meg, hogy ellássa a szintén német tulajdonú Gemtex varrodát textilanyaggal. A Gemtex ugyanis 2002-ben luxus női alsóneműket kezdett gyártani, és szüksége volt a közelben működő megbízható üzemre. A cég úgy tervezte, egész Közép- és Kelet-Európa számára gyártóközpontot létesít, a területért folyó pereskedés azonban keresztülhúzta a számításokat.

A cég képviselője, Szaniszló Andrea elmondta, ha nem oldódik meg a helyzet, a vállalat kész Szlovákia más részén vagy Ukrajnában alkalmas terület után nézni. Ha nem így adódott volna, a vállalat az év végéig a munkahelyek számát 150-re emelte volna, kiszélesítette volna termékskáláját, és további 30 milliót invesztál a vállalkozásba. A helyzet megoldásában nem kis része van a júniusban lezajlott vezetőváltásnak, amely során Berzétén lemondott Bačo Ferenc polgármester, aki – utódjával ellentétben – nem mutatott érdeklődést a német cég iránt. Gáspár Pál szerint azonban a több mint 30 százalékos munkanélküliséggel sújtott régióban elengedhetetlenül fontos az üzem megmaradása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?