ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉSKirályhelmec.
Változások a Királyhelmeci Városi Hivatalban
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14212227546142_30.jpg.webp?itok=6EXbJv0Y)
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Királyhelmec. Még az első negyedévben átszervezik a bodrogközi település városi hivatalának működési rendjét, a módosítások személyi változtatásokkal járnak.
Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere lapunknak elmondta, az új struktúráról az év első hónapjaiban döntés születik, 2015 folyamán várhatóan további változtatások is lesznek. 2014 végén távozott posztjáról a városi hivatal pénzügyi osztályának vezetője, a részleget jelenleg – ideiglenesen – megbízott vezető irányítja. A településnek Pandy Péter személyében új jogi képviselője lett, a korábban ugyanezt a feladatot ellátó Bohács Attilát ugyanis Boly község polgármesterévé választották, egy kassai ügyvédi irodával pedig nemrégiben lejárt a város szerződése, melyet a település új vezetése nem újít meg. Az állás betöltésére pályázatot hirdettek. A polgármester elmondta, a városi rendőrség parancsnoka szintén távozik posztjáról, utódjáról már a január 15-i önkormányzati ülésen döntés születhet. Pataky Károly tájékoztatása szerint a városi hivatalban új részlegeket is szeretnének kialakítani, a vezetői posztokat szintén meghirdetik.
Királyhelmecen egyébként a 2010-es önkormányzati választások után is megváltoztatták a városi hivatal szervezési egységeinek struktúráját. Az átszervezéstől a város akkori vezetése a működési költségek csökkentését, az ügyintézés, valamint a hivatali munka hatékonyságának javulását remélte. A restrukturalizáció után az intézményben továbbra is öt ügyosztály volt: a közigazgatási, a területfejlesztési, a pénzügyi és vagyongazdálkodási, a kulturális és művelődési, valamint a környezetvédelmi és közterület-fenntartó, ám például megszűnt a Királyhelmeci Közös Tanügyi Hivatal, valamint a sportreferensi és a lakosság nyilvántartásával foglalkozó szakelőadói státusz. Az osztályvezetői állásokat akkor is meghirdették. A tisztségek betöltésére a korábbi vezetők is jelentkezhettek, de csupán a közigazgatási részleg irányítója maradt a helyén. A jelenleg érvényes törvények alapján a hivatal működési rendjének és az egyes szervezeti egységek struktúrájának megváltoztatása a polgármester jogköre, az átszervezéshez az önkormányzat jóváhagyására nincs szükség. A változtatásokhoz azonban a polgármester vélhetően könnyen megszerezné a képviselők többségének támogatását is, ugyanis a tizenegy fős királyhelmeci önkormányzatba csapatából nyolcan bekerültek. (leczo)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.