Nyilvános helyeken ürít Kakibandita, az új szlovákiai TikTok-sztár

kakibandita

Igen, jól olvasta: a közösségi hálón egy fiatal azt veszi fel, ahogyan nyilvános helyeken nagyvécézik, a végeredményt pedig követőinek mutogatja.

Bizarr trend terjed a TikTokon, a magát Kakibanditának (Kakajúci Bandita) nevező személynek több mint 14 ezer követője van, videói pedig átlagosan 124 ezer lájkot kapnak. Mindez önmagában nem lenne probléma, a felvételek tartalma azonban igencsak aggályos: a profil vonzereje abban rejlik, hogy az illető véletlenszerűen kiválasztott, nyilvános helyeken végzi a nagydolgát, a végeredményt pedig rajongóinak humoros szöveggel megfűszerezve tálalja.

Elképzelhető, hogy nem valódi fekáliáról, hanem csak valamilyen másolatról van szó, ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy finoman szólva is illetlen és bizarr jelenség vált felkapottá online térben az országban.

„Nem tudom, hogyan viszem véghez a rituálét, mivel ma láthatóan mindenki a vásárlás mellett döntött. Próbálok megfelelő helyet találni, ahol kiszabadíthatom a barna szörnyeteget” – mondta a mesterséges intelligencia által eltorzított hangján Kakibandita, miközben az egyik szlovákiai Lidl áruházban garázdálkodott.

Dušan Kešický klinikai pszichológus szerint a másoknak ilyen módon történő imponálás kóros lehet, mivel kívül esik a többségi társadalom által elfogadott viselkedési normák keretein.

Fontos felismerni, milyen racionalitás áll az egész dolog mögött. Lehetséges például, hogy a közösségi hálón való pénzkeresés egy korántsem szokásos formájáról beszélhetünk, tehát nem biztos, hogy ebben az esetben a betegség megnyilvánulása tükröződik” – hívta fel a figyelmet.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?