Út közepén kalimpáló, kivilágítatlan részeg gyalogost gázoltak el egy falu határában

baleset k

Sűrűn havazott, a gyalogos pedig azon túl, hogy részegen kóválygott, sötét ruhát viselt, és még csak ki sem volt világítva.

Súlyos közlekedési baleset történt szerda este a késmárki járásbeli Szepesbéla (Spišská Belá) és Keresztfalu (Krížová Ves) között húzódó útszakaszon.

A sűrű havazás miatt a látási viszonyok csökkentek, ennek ellenére egy 59 éves férfi – mint utólag kiderült, mattrészeg állapotban – az út közepén sétált, fényvisszaverő elemek nélkül, sötét ruhában. Éppen arra tartott egy autó, amit egy 21 éves sofőr vezetett. Amint meglátta a gyalogost, elrántotta a kormányt, a rövid távolság miatt azonban már nem tudta elkerülni az ütközést.

A balesetben a gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, többek között az egyik lába is eltört, ezért a helyszínről kórházba szállították.

A rendőrök az incidens mindkét résztvevőjét megszondáztatták: a 21 éves sofőr esetében nem jelzett a műszer, az 59 éves férfi leheletében azonban 2 ezrelékes alkoholszintet mértek.

(rendőrség)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?