Az EU jogi lépéseket fontolgat Musk ellen

Elon Musk

Az Európai Parlament képviselőinek egy része, valamint több tagállam vezetője is azt követeli, hogy az Európai Bizottság lépjen fel Elon Musk amerikai milliárdos és félhivatalos Trump-kabinettag ellen, aki a közelmúltban a német kormánnyal, a brit vezetéssel, de a francia miniszterelnökkel is szóváltásba került.

Közeleg az élő adás időpontja, amelyre Elon Musk és Alice Weidel, a német szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője készül. A kitűzött időponthoz közeledve pedig egyre nő a nyomás az Európai Bizottságon, hogy lépjenek közbe. Brüsszel emiatt azt vizsgálja, hogy a tervezett esemény sérti-e az EU Digitális Szolgáltatási Törvényét (DSA), tájékoztatott a Politico.

Az EU konkrét jogi lépéseket fontolgat Musk ellen a DSA előírásainak megsértése miatt, amely szabályozza a nagy platformokat a választási folyamatok befolyásolásának kockázataival szemben. Egyúttal bejelentették, hogy a Bizottság illetékesei január 24-én találkoznak a német szabályozó hatóságokkal és az X munkatársaival, hogy megvitassák a németországi választások kapcsán felmerülő kockázatokat.

Sajtóértesülések szerint azonban az unió igen kényesnek tartja a helyzetet, hiszen Elon Musk hamarosan Donald Trump adminisztrációjának tagja lesz.

A Tesla vezetője a tervezett elő műsor mellett azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az elmúlt napokban több európai ország belpolitikai helyzetéről is véleményt mondott. Kiállt például a német AfD mellett és élesen bírálta a jelenlegi, széteső szociáldemokrata-zöld-liberális koalíciót, de nekiment a brit miniszterelnöknek, Keir Starmernek is. Emiatt legutóbb a francia elnök, Emmanuel Macron heves kritikáját vívta ki.

Ki gondolta volna tíz évvel ezelőtt, hogy a világ egyik legnagyobb közösségi oldalának tulajdonosa közvetlenül beavatkozik majd a választásokba, beleértve a németországi választást is

– nyilatkozta Macron, aki több más vezetőhöz hasonlóan nem említette név szerint Muskot, de teljesen világos, kinek is címezte gondolatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?