Újra lehet mozizni Komáromban

A vállalkozó tervei szerint év végéig elkészül a turistaszálló is, amely az épület felső szintjén kap helyet.KomáromHét év kihagyás után ismét van mozija Komáromnak.

A vállalkozó tervei szerint év végéig elkészül a turistaszálló is, amely az épület felső szintjén kap helyet.

Komárom

Hét év kihagyás után ismét van mozija Komáromnak. Ma 19 órakor tartják a hivatalos megnyitót, holnap pedig megkezdődnek a vetítések.

A mozi működtetője Ryšavý Boldizsár vállalkozó, aki 2013 augusztusában írt alá 20 évre szóló bérleti szerződést a várossal. A látogatókat mostantól korszerű, 160 férőhelyes filmszínház várja. „A nézőteret egyedi tervezésű, kényelmes, egy- és kétszemélyes fotelokkal rendeztük be, az első sorba pedig 5 darab kétszemélyes ágyat helyeztünk. Aki fekve szeret filmet nézni, nálunk ezt is megteheti. A mozgáskorlátozottak számára 8 helyet alakítottunk ki. Az egyes széksorokat Oscar-díjas színészekről neveztük el – magyarázta Ryšavý Boldizsár. – 2D-s és 3D-s filmeket vetítünk, és természetesen magyar nyelvű, illetve magyar feliratos filmeket is.” A felújított moziteremben koncertek, színházi előadások élő közvetítésére is lehetőség lesz. Az épület bejáratánál néhány héten belül teraszvendéglő nyílik, az év végéig pedig várhatóan befejezik a felső szint átalakítását is, ahol húsz férőhelyes turistaszálló, valamint egy apartman kap helyet. „A felújítás és a technika megvásárlása mintegy 300 ezer euróba került – árulta el a vállalkozó. – A hang- és fénytechnika beszerzésére 30 ezer eurót nyertünk a Szlovák Audiovizuális Alaptól, a többi költséget magunk álltuk. A szakmai felkészülésben nagy segítséget jelentett, hogy tagjai lettünk a Moziműködtetők Társulásának (Združenie prevádzkovateľov kín).” Tizenhárom filmforgalmazóval szerződtek eddig. Nyáron napi 6 vetítést terveznek, szeptembertől kevesebbet, de a hétvégeken a későbbiekben is marad ez egész napos vetítés. Jegyeket nemcsak a helyszínen lehet vásárolni, hanem a mozi internetes oldalán (www.tatramozi.sk) előre meg lehet váltani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?