Újat készítenek az eltűnt emléktábla helyett Királyhelmecen

emléktábla
Királyhelmec |

Eltűnt a Reviczky Imre vezérőrnagy, az egykori Bodrogközi járás katonai parancsnoka tiszteletére állított emléktábla. Mivel nem került elő, a város újat készíttet.
 

Reviczkynek, aki több ezer embert mentett meg a haláltól a II. világháború idején, a nyíregyházi Nyíri Honvéd Egyesület kezdeményezésére állítottak emléktáblát Királyhelmecen, 2014-ben. A tábla a volt katonai parancsnokság épületének falára került, jelenleg a Mailáth József Regionális Múzeum működik az épületben. Az épületet néhány éve felújították, s a munkálatok idején az emléktáblát is leszerelték. Pataky Károly polgármester nemrég levelet kapott Reviczky Budapesten élő unokájától, Reviczky Katalintól, melyben azt írja, hogy értesülései szerint jelenleg nincs a helyén a tábla. A hölgy egyben arra kérte, segítsen visszahelyeztetni azt eredeti helyére, hisz a posztumusz vezérőrnaggyá kinevezett katona emléke ezt megérdemelné.

Pataky Zvolenský Gabriellától, a múzeumot fenntartó Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet – Kassa Megyei Önkormányzat Kulturális Intézménye igazgatójától is tájékoztatást kért az ügyben, de azt nem sikerült kideríteni, hogy az emléktáblát pontosan mikor, kik és hová szállították. Időközben Balogh József, Királyhelmec volt polgármestere lapunknak jelezte, téves volt az az információ, miszerint az emléktáblát az ő polgármestersége idején távolították el. Erre csak valamikor 2015-ben került sor, jóval az önkormányzati választások után.

Balogh Csaba, a városi hivatal vezetője lapunknak elmondta, mivel nem sikerült kideríteni, hol van a tábla, úgy határoztak, a település költségén újat készíttetnek, és ünnepélyes keretek között helyezik vissza eredeti helyére. Az ügy kapcsán már felvették a kapcsolatot a Nyíri Honvéd Egyesülettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?