Újabb iskolai bombariadó

Dunaszerdahely. Az iskolában bomba van, és ez komoly! – jelentette be telefonon a helyi egyesített középiskolának egy nő csütörtökön, még a tanítás kezdete előtt.
Az épületet kiüríttették, speciálisan kiképzett rendőrkutyával átfésülték, robbanószert azonban nem találtak.

Dunaszerdahely. Az iskolában bomba van, és ez komoly! – jelentette be telefonon a helyi egyesített középiskolának egy nő csütörtökön, még a tanítás kezdete előtt.

Az épületet kiüríttették, speciálisan kiképzett rendőrkutyával átfésülték, robbanószert azonban nem találtak. A riadó miatt nyolctól tíz óráig szünetelt a tanítás. Rémhír terjesztésének akár öt év szabadságvesztéssel is sújtható bűntette miatt nyomozást indított a rendőrség. Egy hónappal ezelőtt az egyesített középiskolával egy udvarban található építészeti szakmunkásképzőben volt bombariadó. Akkor is és most is mindkét épületet evakuálták. „Valószínűleg egyik diáklányunk szeretett volna megúszni egy dolgozatot. Eddig a fiúk szoktak szórakozni, úgy látszik, már a lányok körében is elterjedt a bombariadóztatás” – vélekedtek az eset kapcsán az egyesített középiskola titkárságán. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?