Új városfejlesztési terv – erőművel, vagy anélkül?

Tőketerebes. A járási székhely most készülő új városfejlesztési tervébe készítői belerajzolták azt a hőerőművet is, melyet a Cseh-Szlovák Energetikai Részvénytársaság (ČES) szeretne felépíttetni a településen.

Az, hogy az ominózus beruházás kinek a javaslatára került be a dokumentumba, a héten tartott lakossági tájékoztatón sem derült ki. Vladimír Anďal, Tőketerebes polgármestere azonban az összejövetelen bejelentette, a városvezetés korábbi álláspontja nem változott a befektetéssel kapcsolatban. A település első embere néhány hónapja nyílt levelet írt Robert Fico miniszterelnöknek, Szlovákia kormányának és parlamentjének, valamint az ügyben érintett minisztériumoknak. A polgármester ebben az önkormányzati képviselők és a lakosok nevében ismételten kijelentette, nem akarnak hőerőművet a városukban. Az év elején a zempléni település önkormányzatának rend?kívüli ülésén a képviselők határozatot fogadtak el, melynek értelmében kötelezték Vladimír Anďal polgármestert és a város vezetését, hogy az elkövetkezőkben minden rendelkezésre álló törvényes eszközzel gátolják meg, hogy a ČES erőművet építhessen Tőketerebesen. Az önkormányzat ugyanakkor feladatul adta a polgármesternek, hogy az építkezés megkezdése ellen fogalmazzon meg állásfoglalást, a beruházás megvalósítása ugyanis összeegyeztethetetlen Tőketerebes jelenleg érvényes városfejlesztési tervével. A tőketerebesi önkormányzat tagjai 2008 januárjában kötelezettséget vállaltak arra is, hogy a városfejlesztési tervben a jövőben olyan változtatást nem eszközölnek, melynek alapján az erőmű később megépíthető lenne. Ezt követően a településre látogató Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter is egyértelműen kijelentette, nem támogatja az itteni beruházást. Időközben az erőmű ellen 10 ezer tiltakozó aláírás gyűlt össze. A most készülő új városfejlesztési tervvel kapcsolatos észrevételeiket a lakosok 2008. június 1-ig tehetik meg. A jelenlegi helyzetben valószínűnek látszik, hogy a helyiek hamarosan beadványt fogalmaznak meg, mely az erőmű jövőbeli megépítése ellen foglal állást.

Tőketerebes új városfejlesztési terve – a törvényben előírt engedélyeztetési folyamat szerint – 2009-ben vagy 2010-benléphet hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?