Dunaszerdahely. A DAC stadionja mellett tegnap ünnepélyesen átadták azt a sport- és szabadidőközpontot, amely nem egészen három hónap alatt készült el. Az objektum megépültét az MKP városi szervezetének programja is előirányozta.
Új sportközpont nyílt
Dunaszerdahely. A DAC stadionja mellett tegnap ünnepélyesen átadták azt a sport- és szabadidőközpontot, amely nem egészen három hónap alatt készült el. Az objektum megépültét az MKP városi szervezetének programja is előirányozta. Olyan helyen létesült a sportcentrum, amely az utóbbi években meglehetősen kétes elemek gyülekezőhelye volt, s átadásával a város vezetőinek reményei szerint lényegesen javul a biztonsági helyzet a környéken. Az új létesítmény területén játszótér és streetball-pálya várja a szabadidő értelmes eltöltésére vágyó érdeklődőket. A focistáknak közepes méretű műfüves futballpálya áll rendelkezésre, s itt akár besötétedés után is kergethetik a bőrt, hiszen a pálya ki lehet világítani. A megnyitón Pázmány Péter polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy ezt az új sportközpontot meg kell óvni az esetleges garázdálkodóktól, hiszen vandálok már az építkezés idején megrongáltak néhány készülő objektumot. A város éppen ezért állandó felügyeletet: egy őrt biztosít. Az őrzésére szánt pénzt úgy teremtik elő, hogy a pályát az érdeklődőknek minimális pénzért adják bérbe focizásra. A központ építése csaknem 4 millió koronát igényelt, a beruházást a városi költségvetésből finanszírozták.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.