<p>Štefan Satina személyében új parancsnoka van a bodrogközi település városi rendőrségének, a testület élére Balog József polgármester javaslatára került vezető kinevezéséről az önkormányzat idei utolsó ülésén született döntés.</p>
Új parancsnok a Királyhelmeci Városi Rendőrség élén
A Bodrogköz központjában a polgármester döntése értelmében eddig Varga-Lakatos Imre irányította a városi rendőrség munkáját, őt most az új parancsnok helyettesévé nevezték ki. Tipcsák Gézát, a Királyhelmeci Városi Rendőrség korábbi parancsnokát még 2009 novemberében váltották le posztjáról, aki a menesztését követő napon betegállományba vonult. A polgármester ezután a rendőrség irányításával Tóth Vincét bízta meg. Balog József azonban már akkor úgy tájékoztatta lapunkat, hogy Tóth megbízatása csak arra az időre szól, amíg elődje betegállományban lesz. Mivel nem sokkal később Tipcsák Géza egy időre újra munkába állt, Tóth megbízatási ideje automatikusan véget ért. Így a város első embere 2010 februárjában Varga-Lakatos Imre személyében – aki addig közrendőrként teljesített szolgálatot – a testület élére új vezetőt nevezett ki, akinek hathónapos megbízatási időszaka július végén járt le, de ezután még hónapokig posztján maradt. Az ügyészség később levélben arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendőrség új parancsnokát nem a mindenkori polgármester nevezi ki, azt csak az önkormányzati testület választhatja meg.
Štefan Satina királyhelmeci lakos, 37 éves, a városi rendőrségen 2005-től teljesít szolgálatot. Balog József lapunknak elmondta, az új rendőrparancsnoktól a közrend megszilárdulását, a közterületek tisztaságának fokozottabb ellenőrzését, a helyi érvényű rendeletek következetes betartatását, valamint a városvezetés és a parancsnok közötti hatékonyabb együttműködést vár el. A térfigyelő rendszer bővítése és egy új szolgálati gépkocsi vásárlása is a tervek között szerepel, ám az elképzelések megvalósításához természetesen meg kell teremteni a megfelelő anyagi hátteret is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.