<p>Komárom. Több mint 250 ezer eurót fordított a komáromi kórházat működtető Forlife nonprofit szervezet a radiodiagnosztikai osztály fejlesztésére: az összeget egyrészt új műszerek vásárlására, illetve a meglevők digitalizálására, másrészt a helyiségek felújítására fordították.</p>
Új mammográfot kapott a komáromi kórház
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14151744148773_34.jpg.webp?itok=ELlhm2AR)
V. KRASZNICA MELITTA
A részleg legutóbb csúcsminőségű mammográfot kapott, amit a napokban helyeztek üzembe. Erre a műszerre már igen nagy szüksége volt a kórháznak, az eddigit ugyanis még 1994-ben gyártották, és már néhány hónapja nem is működött.
„A mammográfnak nagy szerepe van a mellrák diagnosztizálásában. Ez a korszerű digitális műszer a legapróbb változásokat is kimutatja a mellben, nagyobb az esélye a rák korai felismerésének, ezzel együtt pedig a teljes gyógyulásnak” – mondta Hollósy Tamás, az osztály főorvosa a hivatalos átadóünnepségen. Az új gép a közvetlen digitalizáció elvén működik, azaz a felvételt követő néhány másodpercen belül a képernyőn megjelenik a digitális kép. Ez részben meggyorsítja a kiértékelés folyamatát, másrészt egyszerűsödik a felvételek archiválása és a kommunikáció az egyes mammocentrumok között. A főorvos tájékoztatása szerint a régi géppel naponta 6–7 vizsgálatot tudtak elvégezni, az újjal akár húszat is. Ennek köszönhetően néhány hétre csökken az előjegyzési idő.
A mellrák a nők körében leggyakrabban előforduló daganatos betegség, a korai felismerést nagyban segíti a mammográfiai vizsgálat; az egészségbiztosítók a 40 éven felüli nőknél kétévente térítik a szűrés költségét. A komáromi kórházban tavaly mintegy 1200 nőnél tudták elvégezni ezt a vizsgálatot, az új műszernek köszönhetően ez a szám megháromszorozódhat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.