Új, gyorsabb reggeli busz Pozsonyból Bécsbe

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Új, gyorsított reggeli napi járatot indított a fővárosból Bécsbe a Slovak Lines autóbusz-közleledési vállalat. A Pozsonyból naponta 7.

ÚJ SZÓ-HÍR

Pozsony. Új, gyorsított reggeli napi járatot indított a fővárosból Bécsbe a Slovak Lines autóbusz-közleledési vállalat. A Pozsonyból naponta 7.30-kor startoló busz a két főváros közti, november derekától már teljes szakaszán igénybe vehető autópályán közlekedik anélkül, hogy megállna a schwechati repülőtéren – tájékoztatta az Új Szót Eva Vozárová, a Slovak Lines szóvivője. A járat Bécsből 17.30-kor indul visszafelé.

A vállalat természetesen az eddigi, más útvonalú Pozsony–Bécs járatait is megtartja, sőt, eggyel azok számát is növeli – tudtuk meg Vozárovától. Ez azt jelenti, hogy az új, december 9-től érvényes menetrend szerint mindkét irányban napi 16 járatot működtetnek a két város közt. Pozsonyból 5.15-kor indul az első busz, majd reggel hattól este nyolcig minden kerek órában egy-egy. Bécsből 7.30-kor fut ki az első pozsonyi busz, ezt követően pedig minden teljes órában – egészen este tízig. (Délelőtt az egyik járat indulási időpontja 10.10.)

A Slovak Lines belföldi járatait is bővítette. Például naponta 10.20-kor új, gyorsított járat indul Eperjesről a fővárosba, Pozsonyból pedig 14.30-kor rajtol egy Kassára. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?