„Úgyelmossajazeső...”

Talán pont én haragítottam meg az isteneket, amikor úgy döntöttem, kihagyom a főkonzuli díszbeszédet és a néptánccsoport fellépését, és vasárnap lévén végre jól kialszom magam. Nos, fél egykor teli volt az állatkert parkolója, ami jó jel. Odabent a mini szabadtéri színpadon éppen jó ebédhez szólt a nóta, ezért felelőtlenül átnyargaltam a kézművesek asztalai között, hogy magamba szívjak egy kis hungarikumot, illetve megfigyeljem, hogyan viseli a kínzásnak ezt a módját a közönség. Jól viselte, a lelátó megtelt, némi taps is felcsattant a végén. Az esőnek akkor már lógott a lába, erre azonban még senki se figyelt.

A hegyoldalban szimpatikus íjászok tanították a kassaiakat az ősi lőfegyver helyes használatára. Magyar nyelven és birkatürelemmel. A vállalkozók között csak elvétve akadtak magyar nemzetiségűek, Kassa már rég „elesett” ebből a szempontból. A tiszafüredi íjászklubnak egészen fiatal tagjai is vannak, őket ugyan nem láttam célba lőni, ám megjegyezték, hogy a céltábla nekik nevetségesen közel van, a versenyeken sokkal távolabbra helyezik. Aztán megkérdezték, nálunk rendeznek-e íjászversenyeket junior kategóriában, amire csak karom széttárásával tudtam válaszolni. Szégyenkezve vissza is vonultam a csikósokat keresgélni, akik a hegytetőn legeltették lovaikat.

És ekkor ömleni kezdett az eső. Juhász Imrével, a híres hortobágyi ménes csikósával már esernyőnek kellett használnunk egy kajla napernyőt az egyik büféasztalnál. „A ménest jelenleg 280 ló alkotja, és naponta átlagosan öt alkalommal tartunk bemutatót a turistáknak. Hatvan anyakancánk van, egy Hortobányon tenyésztett ló piaci ára 300 ezertől a csillagos égig kúszhat” – tudtuk meg Juhász Imrétől, aki keserűen jegyezte meg, hogy a lósport jelenleg meglehetősen mostoha helyzetben van Magyarországon, azaz főleg külföldi vásárlóik vannak. A lovakat a határon átjuttatni viszont már jóval könnyebb, mint egy évvel ezelőtt, az uniós csatlakozás erre is jó volt. „Legtöbbször Hollandiába, Németországba és Ausztriába hívnak minket lovasbemutatókra, Kassán először járunk. Hangsúlyozom, a mi munkánk elsősorban a tenyésztés, nem pedig az, hogy bemutatókra járjunk. De persze szívesen eldicsekszünk a lovakkal, főleg ha jó az idő”.

Az idő pedig egyre csak romlott, most már dézsából öntötték a vizet odafentről, olyannyira, hogy a vendégek összepakolni sem igen tudtak, a látogatók pedig szinte mind egy szálig elmenekültek. Remélhetőleg sokan vittek magukkal színes prospektusokat az észak-magyarországi régióról, hiszen tény, tájainkról többen jártak már Egyiptomban vagy Görögországban, mint mondjuk Debrecenben vagy Tiszaújvárosban.

A Magyar Turizmus Rt. első ízben szervezett ilyen nagyszabású rendezvényt külföldön, főleg az ökoturizmust, a természeti értékeket, a termál- és gyógyfürdőket szerették volna bemutatni. A fazekasok, kosárfonók, bőrdíszművesek, mézeskalácsosok és pálinkafőzők termékeit meg is vásárolhatták a helyszínen, legalábbis a délelőtt folyamán, mielőtt lezúdúlt az égi áldás. A magyar konyhával való ismerkedés is felemásra sikeredett, mivel szakadó esőben nem lehet bográcsban főzni. Akik viszont kóstolták a délelőtti slambucot, sokáig áradoztak róla.

A rendezvény fontosságát bizonyítja, hogy a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetsége vállalta a koordinátor szerepét. Inczédi Ivett turisztikai munkatárs szerint valamicske kedvet így is sikerült csinálni a kassaiaknak ahhoz, hogy ellátogassanak a várostól alig 140 kilométernyire fekvő Tisza-tóhoz. „A visszajelzés pozitív volt, sokan jelezték, hogy ellátogatnak a rendezvényre. Összesen hatvan-hetven szereplő érkezett Kassára, köztük hagyományőrzők, táncosok, kézművesek és idegenforgalmi szakemberek” – tudtuk meg a bőrig ázott koordinátortól. A tájegység egyébként a világhálón is irigylésre méltó részletességgel be van mutatva, aki rákattint a www.tisza-to-info.hu vagy a www.hungarytourism.hu internetes címekre, órákon át kedvére bodászhat déli szomszédainknál, és az íróasztal mellől is megtervezhet egy tartalmas családi hétvégét.