Tűzelhalás a Csallóközben

Dunaszerdahely. Tizennégy fát kellett kivágni a város központján az utóbbi két napban, mivel felütötte fejét az almaféléket megtámadó ún. tűzelhalásos vész.

Dunaszerdahely. Tizennégy fát kellett kivágni a város központján az utóbbi két napban, mivel felütötte fejét az almaféléket megtámadó ún. tűzelhalásos vész. Varga László, a Városi Hivatal környezetvédelmi szakelőadója arról tájékoztatott, hogy a legtöbb fát a Rózsaligetben kellett kivágni, továbbá Sikabonyban és a Fenyves lakótelepen is ez lett néhány fa sorsa. Elsősorban vadalma- és vadkörtefákat kellett kivágni, méghozzá a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési Intézet rendeletének megfelelően. Eszerint a kisebb fákat gyökerestül kellett eltávolítani a talajból, míg a terebélyesebbeket kivágták, gyökérzetüket és tövüket pedig megfelelő fertőtlenítőszerrel kezelték. A hivatal illetékese bízik abban, hogy a városban ezzel sikerült megakadályozni az almavész terjedését, mert a tűzelhalás néhány óra leforgása alatt is nagyobb területen tehetné tönkre az almafaültetvényeket. Aki egyébként a betegség jeleit tapasztalja akárcsak egy-két almafaágon is, köteles jelentést tenni az önkormányzatnál vagy a környezetvédelmi kirendeltségen. (pve)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?