Továbbra sem tudni, kiről nevezik el a királyhelmeci iskolát

Dobos László, Helmeczy Mihály és Mailáth József neve is felmerült.KirályhelmecA bodrogközi település magyar alapiskolája szeretné felvenni valamelyik, a városhoz köthető jeles személyiség nevét.Novella Ivett, az iskola akkori igazgatója még év elején kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy az intézmé

Dobos László, Helmeczy Mihály és Mailáth József neve is felmerült.

Királyhelmec

A bodrogközi település magyar alapiskolája szeretné felvenni valamelyik, a városhoz köthető jeles személyiség nevét.

Novella Ivett, az iskola akkori igazgatója még év elején kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy az intézmény Mailáth József egykori perbenyiki főnemes nevét vegye fel, aki a 19. és a 20. század fordulóján a régió gazdasági és kulturális életének aktív szereplője volt. A képviselők azonban ezt a javaslatot – indoklás nélkül – elvetették, ugyanakkor megbízták az iskola vezetőjét, tegye meg a szükséges lépéseket a névváltoztatással kapcsolatban. A Királyhelmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában a névadó személyéről korábban a pedagógusok is szavaztak. A voksoláson Mailáth József mellett Dobos László író és Helmeczy Mihály nyelvújító neve is felmerült. Problémát jelent azonban, hogy a képviselő-testület arról nem határozott, kinek a nevével kapcsolatban indítsák el a folyamatot.

Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője lapunknak korábban elmondta, a névváltoztatást a területileg illetékes tanügyi hivatalnak is jóvá kell hagynia, mellékelni kell a névadó személyével kapcsolatos indoklást, valamint az iskola utóbbi években elért eredményeit is. A kezdeményezés csak az önkormányzat támogató határozata után juthat el az oktatásügyi minisztériumhoz. A névváltoztatás ügye azonban később háttérbe szorult, ugyanis Novella Ivett februárban távozott posztjáról, helyét megbízott vezetőként Szabó Ferdinánd vette át. Az idén nyáron megválasztott új iskolaigazgató lapunknak elmondta, az elmúlt fél év alatt a névváltoztatás ügyével nem volt alkalma foglalkozni. A dolog azonban nem merült feledésbe, az iskola 2014-es gazdálkodását feltáró főellenőri vizsgálat lezárultával, illetve a szokásos tanév eleji problémák megoldása után újra egyeztetni fognak a fenntartóval.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?