Több tervvel vág az új évnek a füleki Varga házaspár

Varga Lia és Varga Norbert évtizedek óta meghatározó szerepet tölt be a szlovákiai magyar folklórmozgalomban, néprajzi és közművelődési tevékenységük mellett kutató és gyűjtő munkát is folytatnak.

„Az ember kiskorában sok olyan műfajba csöppen be, amit a szülei diktálnak és az iskola is elvár, ezeken keresztül lassan-lassan felszívódik az ember lelkébe. De arra várni kell, hogy azt érezze, ez az életformájává kezd válni, ezzel akar foglalkozni. Amikor kamaszkoromban kerestem az utamat, akkor érintett meg egy fesztiválon, egy táncház közepette, amikor kicsordult a könnyem egy dallam hallatán, vagy egy széki tánc eltáncolása közben, amikor azt éreztem, mennyire jó, mennyire a miénk és mennyire jó lenne, ha nem is minden nap, de életünk végéig ezzel foglalkozni. Szepsiben táncoltam a Fehér Liliomszál Gyermek-néptáncegyüttesben, melyet Nagyné Sarlós Ildikó vezetett. Már akkor csodáltam őt, és arra gondoltam, de jó lenne nekem is ilyen egyenes tartású, kontyos nénivé fejlődnöm” – mondta Varga Lia a kezdetekről, arról, mikor érintette meg a folklór világa.

Varga Norbert számára az első lökést, az életre szóló kapcsolatot a Palóc Táncegyüttes adta. „Pontosan emlékszem a kezdetekre. Fülekpüspökiben születtem, gyerekkoromban már nem voltak mély nyomai a folklórnak, de a folklorizmus annál inkább jelen volt, hiszen a fülekpüspöki Palóc Táncegyüttes a 70-es, 80-as években élbeli együttes volt, nem is számított falubelinek az, aki nem táncolt. Számomra természetes volt, hogy a helyi gyerekegyüttes tagja voltam. A táncegyüttessel megéltem egy másik korszakot is, amikor olyan jó generáció jött öszsze, amely a mai napig a folklóron vagy a közéleten keresztül is meghatározó szerepet tölt be. Együtt táncoltam Agócs Gergő néprajzkutatóval, Somogyi Alfréd református lelkésszel, egyetemi docenssel és még sokakkal. Nagyon nyitottan figyeltük azt a szemléletet, amelyet most táncházmozgalomnak hívunk, s amely Salgótarjánból Mlinár Pál, később Hájas Tibor közvetítésével került a fülekpüspöki Palóc táncegyüttesbe” – emlékszik vissza Varga Norbert. A színpadi folklór, az első meghatározó élmények tovább vezették ezen az úton Varga Norbertet, hiszen ahogyan fogalmazott, Mlinár Pálék felhívták a figyelmüket arra, ahogyan Erdélyben, úgy valószínűleg a saját közegükben is még élő kultúráról van szó. „Az erdélyi gyűjtések indíttatására mi is a nyakunkba vettük a világot, ami egészen pontosan a legszűkebb környezetünk volt. Gergővel a 80-as évek elején Füleksávoly falujában gyűjtöttünk először. Ott találtunk még az 1910- es években, a század elején született időseket, akik énekeltek, táncoltak, citeráztak, meséltek. Akkortól elindult a tudatos ismerkedés a folklór műfajával, és ez indított el a kutatói pályán is. Meghatározó volt találkozásom Magyar Zoltánnal a 90-es évek végén, közös projektünk volt a szlovákiai magyar néprajzi tájak mondakutatása, illetve számos olyan mesemondóhoz jutottam el, akiknek a folklóranyagát vagy már feldolgoztam, vagy szeretném feldolgozni, zajlik tehát egyfajta tudományos munkásság is” – részletezte Varga Norbert. Hozzátette, hogy az Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny – melynek ötletgazdája és szakmai rendezője – egyfajta reflektálás a magyarországi történésekre. „Ahogyan elkezdődött Magyarországon a hagyományos mesemondás megismertetése a nagyközönséggel, úgy jött az elképzelés, hogy más Kárpát-medencei mesemondó versenyek mintájára szervezzünk mi is országos versenyt. Úttörők tudtunk lenni a verseny szellemiségében, a szakmaiság mellett a versenyt kiegészítő játékosság, a hangulat az, ami mesemondóbaráttá tudja tenni a versenyt” – mondta Varga Norbert.

1990 után a házaspár közösen is gyűjtött, Lia gyerekjátékokat, mondókákat, népdalokat jegyzett le, több alkalommal együtt is faggatták az idős adatközlőket, és az így „szerzett” népdalokat, mondókákat a mai napig megtanítják a gyerekeknek. Innen nézve egyenes út vezetett a Rakonca Néptáncegyüttes megalapításához. „1995-ben kétéves házasok voltunk, a szlovákiai magyar mozgalom belső mintájára alapítottuk meg a néptáncegyüttest, hiszen akkortájt ebben a térségben hiánypótló megmozdulás volt. Egy évig játszóházakat vezettünk, 30-40-50 gyerek vett részt rendszeresen ezeken a foglalkozásokon, így alakult meg a néptáncegyüttes, a második generációval nevet változtattunk, előbb ifjúsági néptáncegyüttes lettünk, majd felnőtt, vagyis folyamatosan van felnőtt korosztályunk. 1998-tól van utánpótlás, a Kis Rakonca. Különböző lépcsőfokokat járt be az együttes. Egy korszak volt az együttes életében, amikor elindultunk külföldre, 14 nemzetközi fesztiválon jártunk, újabb korszak volt, amikor megismerkedtünk Goldschmied Józseffel és elindult a Vendégségben Budapesten program, melyen rendszeresen részt vettünk, egy korszak volt, amikor elkezdtünk szlovák versenyekre járni, és megismertük a szlovák kollégákat, a szlovák szakmát. Örültünk, hogy nyitottak voltak, és sok mindent tudtak a magyar mozgalomról. Számos korszakot tudnánk felsorolni, melyek belső fejlődést eredményeztek, az a nagy egész, mely 25 év után összeállt, az ezekből az apró puzzle-darabokból alkot egy egészet” – magyarázza Varga Norbert.

A felnőtt együttes 28, az utánpótlás 32 főt számlál. Megjegyezte, hogy a járványhelyzet okozta rendszertelenségben maguk sem tudják, mennyien vannak pontosan. Rendszertelenek a próbák, pedig a környező országokban szerencsésebben kezelik a helyzetet. Varga Lia megjegyezte, korábban a gyerekek bevonzották egymást, az idősebb testvérrel eljött a fiatalabb is a táncegyüttesbe, de a harmadik éve tartó pandémia nagy visszaesést okozott. „Országos viszonylatban a néptáncban is vannak periódusok, például Rozsnyón a Búzavirág Néptáncegyüttes megszűnésével egy ideig szünetelt a folklór, viszont a Borostyán megalakulásával megerősödtek, mindig van nagyon erős együttes, most például a dunaszerdahelyi műhelyben erősödnek Oláh Attila vezetésével” – válaszolta Varga Norbert arra a kérdésre, nehezebben lehet-e a mai gyerekek figyelmét a néptánc felé fordítani.

Varga Lia a terveivel kapcsolatban elmondta, hogy a losonci Galáris és a füleki Foncsík Énekegyüttes munkáit szeretné erősíteni. „Mivel kis létszámú csoportok, online és személyesen is tudtunk dolgozni a pandémia alatt. Versenyekre készülünk, illetve új dalcsokrokat szeretnénk zenekari kísérettel megtanulni és színpadra állítani” – zárta Varga Lia. A Rakonca Néptáncegyüttes idén márciusban két év csúszással szeretné végre megtartani megalakulásának 25. évfordulóját. „A közeljövőben a Hagyományok Háza gondozásában egy egyéniségmonográfia vár megjelenésre, egy arlói, Ózd melletti cigány mesemondó meseanyagát dolgoztuk fel egy budapesti kolléganővel, a nyomdakész anyag megjelenésére várunk, illetve arra, hogy ez az anyag bekerüljön a néprajzi közéletbe és vérkeringésbe. Néprajzi filmesként pedig egy mucsényi mesemondóról készült többórás anyagot forgattunk Vörös Előd kollégával, ezt szeretnénk összerakni és A pásztorok ösvényéhez – Zlatý turoňnyal díjazott – hasonló dokumentumfilmet szeretnénk összeállítani” – részletezte terveit Varga Norbert.