Több mint ötszáz érdeklődő jött el

Nagyrőce/Tornalja. Nagy érdeklődés kísérte azt az állásbörzét, melyet első alkalommal rendezett meg Tornalján a Nagyrőcei Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal, illetve a nevezett intézmény tornaljai kihelyezett irodája.

Nagyrőce/Tornalja. Nagy érdeklődés kísérte azt az állásbörzét, melyet első alkalommal rendezett meg Tornalján a Nagyrőcei Járási Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal, illetve a nevezett intézmény tornaljai kihelyezett irodája. Vladimír Pajtáš mérnök, az iroda vezetője elmondta: mivel most első alkalommal szerveztek ilyen börzét, felmerült néhány apróbb szervezési hiányosság, mindezzel együtt azonban igen sikeresnek tekinthető az esemény. Mint arról tájékoztatott, az állásbörzére meghívott 240 regisztrált munkanélküli mellett még legalább ugyanennyi, alkalmazásban lévő polgár érdeklődött a különféle álláslehetőségek iránt. Elmondta továbbá, hogy az állásbörze másik fontos célja, hogy az embereket rászoktassa a munkakeresésre, arra, hogy helyzetük javításáért ők is tegyenek valamit.

A szervező hivatal információs és tanácsadó részlegének munkatársa, Katarína Papcúnová úgy tájékoztatott, hogy a közelmúltban kezdtek állásbörzéket szervezni. Az elmúlt hónapban a járási székhelyen, Nagyrőcén szervezték meg, most pedig Tornaljára hívtak meg több hazai, magyarországi és csehországi vállalatot, illetve ügynökséget. Elmondta, hogy ezekkel az eseményekkel nem- csak az adott városokat és a környékükön élő lakosságot célozzák meg, hanem a szomszédos járások polgárait is. ĺgy a mostani rendezvényről értesítették a rimaszombati és a rozsnyói hivatal kihelyezett irodáit Bátkában illetve Pelsőcön is.

Az Eures képviseletében jelenlévő Monika Vavreková elmondta, őt kellemesen meglepte az érdeklődők hozzáállása. Az Eures külföldi munkalehetőséget biztosít az itteni munkavállalóknak. Több tucat jelentkezési lapot töltöttek ki, s mivel vannak olyan külföldi állásajánlatok is, ahol nem követelmény a nyelvtudás, így azok is válogathattak az ajánlatok között, akik nem beszélnek idegen nyelveket.

A jelenlévő vállalatok és ügynökségek képviselői közül a magyarországi Putnokon működő, olasz tulajdonú AirFly vállalat ügyvezetőjét, Székely Pétert kérdeztük a börzén szerzett tapasztalatairól. Ez a vállalat tavasz óta alkalmaz szlovák állampolgárokat; először mindössze ötven embert, mára már négy autóbusszal szállítják naponta az alkalmazottakat munkába. Székely úr közölte, hogy míg korábban részükről nem volt követelmény a szakképesítés, most képesítéssel rendelkező varrónőket alkalmaznának. Mint mondta, nagyon elégedettek a szlovákiai alkalmazottakkal.

A szervezők arról is tájékoztattak, hogy decemberben ismét Nagyrőcén kerül sor állásbörzére, Tornalján pedig előreláthatólag januárban. Végezetül megelégedéssel állapították meg, hogy a mostani börzén csaknem minden érdeklődő kiválaszthatta a számára megfelelő állásajánlatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?