Ajándékok és forralt bor várta a verseny résztvevőit a célban.KirályhelmecA ködös, borongós idő sem tudta kedvét szegni azoknak a versenyzőknek, akik a hétvégén részt vettek a Bodrogköz központjában megrendezett 1.
Több mint 200 Mikulás futott Királyhelmecen
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14496481302765_114.jpeg.webp?itok=G0tmviM2)
Ajándékok és forralt bor várta a verseny résztvevőit a célban.
Királyhelmec
A ködös, borongós idő sem tudta kedvét szegni azoknak a versenyzőknek, akik a hétvégén részt vettek a Bodrogköz központjában megrendezett 1. Mikulás-futáson.
A Királyhelmeci Kocogók által szervezett rendezvényen több mint kétszázan álltak rajthoz, az indulók Mikulás-jelmezben vagy valamilyen kiegészítőben nevezhettek.
A Millennium térről induló verseny előtt Csótó Rita vezetésével rövid bemelegítőt tartottak, majd a rajt után a körülbelül 1,2 kilométeres távot megtevő mezőny a városháza mellett álló városi karácsonyfa előtt ért célba. Itt minden felnőttet forralt borral, a gyerekeket pedig kisebb ajándékokkal várták. A hagyományteremtő céllal megszervezett eseményt Királyhelmec városán kívül helyi vállalkozók és magánszemélyek támogatták, az indulók között több jelenlegi és volt önkormányzati képviselő is ott volt.
Királyhelmecen egyébként a futósportnak nagy hagyományai vannak, a helyi futók rendszeresen részt vesznek rangos hazai és külföldi versenyeken, melyekről szép eredményekkel térnek haza.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.